Azt mondta egyszer a tréner az egyik céges képzésen: „Ami nem nő, az csökken”. Ő akkor a vállalkozásokról beszélt, de azt gondolom ez ugyanúgy érvényes az emberre is.
Hallgasd meg (4:19 perc) ⇩
Olvasd el (4 perc) ⇩
Vállalkozások tekintetében egyszerű a képlet, három lehetőség van:
- A cég növekedik
- A cég csökken
- A cég stagnál
Ha viszont alaposabban megvizsgáljuk a fenti hármat, kiderül, hogy valójában két opció van: vagy nő a cég, vagy csökken. Ugyanis az a gond a stagnálással, hogy egy cég fejlődését nem csupán árbevételből kell megállapítani. Az rendben van, hogy a cég ugyanannyi árbevételt termel hónapról hónapra, évről évre, de ha ez mellé behozunk egy olyan tényezőt, mint például az infláció, máris egyértelműen látszik, hogy ez a stagnáló cég valójában zuhanórepülésben van. Mindenki tudja, hogy az infláció létezik, számolni kell vele. És ez csupán egy tényező a sok közül. Hiszen ide sorolhatnánk még a folyamatosan fejlődő konkurenciától kezdve az alkalmazotti kompatibilitáson át, a professzionalizmusig sok mindent.
Mi az helyzet az emberrel?
Sokan, nagyon sokan beleesnek abba a hibába, hogy úgy gondolják, tanulni addig kell, amíg iskolába járunk. Kijárjuk a szükséges tizenkét osztályt, aztán az egyetemet, majd egyesek még mesteriznek, doktoriznak, azzal kész. Most már mindent tudnak, nem kell többet egy percet sem tanulással tölteni. Nagy hiba.
Elméletileg a gyakorlat és az elmélet között nincs különbség. De gyakorlatilag…”
Nyilván a szakmai fejlődés szükségességére sokan ráébrednek, miután munkába állnak és egyszer csak azon kapják magukat, hogy amit az iskolában tanultak az édes kevés. Gyakorlatilag az elméleti oktatás csak alapokat képez, a többit menet közben kell megtanulni.
Mi van a személyes fejlődéssel?
Személyes fejlődés? Az mi? Hallottál már a Maslow-piramisról? Íme:
A fenti ábrát Abraham Maslow amerikai pszichológus az 1950-es években dolgozta ki, a motivációt kutatva. Röviden: az ember alulról felfelé halad a szükségletek kielégítésében. Amíg nincs meg egy alsóbb szint, nem foglalkozunk a feljebb lévőkkel. Innen is látszik, hogy mennyi minden rendben kell legyen az életünkben, mielőtt a személyes fejlődés gondolata egyáltalán felmerülne.
Mindezekkel én csak részben értek egyet. Azt gondolom, hogy amikor az ember eljut a sárga-zöld szintig, hajlamos ellustulni. Amikor az alap szükségleteink ki vannak elégítve, megnyugszunk, aztán pedig a további szükségleteinket a mai világ kényelmi megoldásaival aláaknázzuk. Gondolok itt a közösségi médiára meg a tévézésre.
Annyira elvonja a figyelmünket mások életének fürkészése, hogy a sajátunkról megfeledkezünk.”
Tudósok kimutatták, hogy a mobiltelefon olyan hormonok felszabadítására képes, amire csak az alkohol vagy a drog volt képes. Valahányszor kapunk egy like-ot vagy egy hozzászólást a bejegyzésünkre, azonnal dopamin szabadul fel a szervezetünkben. Pedig még meg sem néztük, hogy mit kaptunk!
Légy az az ember, aki lehetnél!“
Mindaddig, amíg ezt tudatosan nem korlátozzuk, nem mi irányítjuk a saját életünket. Mindenki más irányítja, a közösségi média és a tévécsatornák által. Abban a pillanatban, amikor elvágjuk a köldökzsinórt, hihetetlenül sok időnk felszabadul. Hogy aztán az újonnan kapott szabadidőt mire használjuk fel, már más kérdés. Ha engem kérdezel, olyasmire fogod elhasználni, ami feljebb visz a Maslow-piramison. Csak így érheted el végül a legfelső szintet, ahol találkozhatsz valódi önmagaddal.
Sikert és boldogságot: