Azt már régen tudjuk, hogy a szem károsodásával jár a túl sok képernyőbámulás. Tünetei: száraz, véreres szem, homályos látás és fejfájás. Az most már tény, hogy a kijelzők által kibocsájtott kék fény alvászavart idéz elő. További negatív hatások: krónikus nyak- és hátfájás, elhízás (főként a sok ülés és a képernyő előtti – helytelen – táplálkozás miatt) és gyengült kognitív képességek, magyarul butulás.

Amire azonban nagyon kevesen gondolnak, hogy az a generáció, amely képernyővel a kezében nőtt fel, egy sokkal nagyobb veszélynek is ki van téve: én az azonnali kielégülés tünetének hívom. Ez a generáció abban a tévhitben él, hogy mindent azonnal megkaphat, hiszen ehhez van szokva. 

Megoszt valamit a közösségi médián, és már néhány másodperc múlva jönnek a reakciók. Ha szórakozni akar, letölt egy appot, és néhány rövid pillanat múlva már játszhat a telefonján. Ha meg akar nézni egy filmet, nem kell fellapozza a tv-újságot, nem kell megkeresse, hogy mikor megy olyan film, ami esetleg tetszik is neki, hanem bekapcsolja a tévét és a Netflix, YouTube és társai segítségével azonnal nézheti, amit szeretne. Ha valamit nem tud, nem kell lexikonokban keresgéljen, hiszen ott a Google. Még csak gépelnie sem kell, elég ha megkérdi tőle, „hé, Google, ki az a cé-es-lázár?”, és a Google megmondja. 

Ha valakivel kapcsolatba akar lépni, nem kell levelet küldjön postán, és heteket várjon, amíg választ kap, hanem egyetlen gombnyomással videóhívást indíthat. Ha olvasni akar, nem kell elmenjen a könyvtárba, sőt még a legközelebbi könyvesboltba sem, gyorsabban megrendeli, kifizeti és letölti az e-bookot, mint ahogy te azt mondanád az eladónak: „elnézést, megvan Önöknek C.S. Lazzar legújabb romantikus thrillere, a Víz alatt?”

Ha ismerkedni akar, nincs szükség arra, hogy tusoljon, borotválkozzon, fogat mosson, kiöltözzön, beparfümözze magát, és nem kell bárokban vadidegen embereknek „Szia, hiszel a szerelemben első látásra vagy sétáljak el előtted újra?” típusú, elcsépelt mondatokkal égesse magát. Otthonról, pizsamából, borzosan és a sonkás szendvicset majszolva „randevúzhat”. Csak egyetlen ujja kell hozzá, és akár egy szerda estén, több száz potenciális jelöltből válogathat: ha tetszik jobbra, ha nem, balra húz. Úgy hívják, Tinder. 

Instant eredmény, bárhol, bármikor. Kivéve, hogy ez nem mindenhol működik.

A probléma ott kezdődik, amikor ez a lelkes fiatal kikerül az egyetemről és állás után néz. Már itt szembesülni fog azzal a – számára igencsak furcsa – jelenséggel, hogy kiküld néhány önéletrajzot, és nem csapnak le rá a cégvezetők. Aztán csak sikerül összehozni egy-két interjút, de még mindig nem ugranak utána a cégek. Végül alkalmazzák valahová, és az első munkanapján majd kiugrik a szeme a fejéből, amikor azt mondja neki a főnöke: „Ma délután ön fog felseperni az irodában. Hogy micsoda? De hát nekem egyetemi diplomám van! Jaj, vagy úgy! Akkor jöjjön, megmutatom, hogy kell.” 

Komolyra fordítva a szót: hatalmas tévedésben él ez a generáció. Azt mondhatnánk, nagyon sokan azt gondolják, hogy az egyetemen eltöltött időért fizetés jár. Türelemetlenek, és egyszerűen képtelenek hosszú távon gondolkodni. Nem értik meg, hogy a vállalkozásokban más szabályok uralkodnak: előbb jön a munka, aztán az eredmény, aztán a fizetés.

A problémát tetézi, hogy a legtöbb cégvezető idősebb, az előző generációk szülöttei, és egyszerűen nem értik meg, miért nem tudnak a fiatalok alkalmazkodni. Felületesnek és türelmetlennek vélik őket. Azt látják, hogy a fiatalok sok szabadságot, rugalmas munkaprogramot akarnak, és ezt úgy értelmezik, hogy ki akarnak bújni a munka alól. Lusták, nem akarnak dolgozni. 

Igen, nagy a probléma! De sokkal nagyobb az a probléma, hogy mindez nem igaz!

Nincs semmi baj a fiatalokkal. Igenis szeretnek, akarnak dolgozni, csak kicsit más, fiatalosabb, modernebb szabályok szerint. Különben is, egy egész generációt nem lehet megváltoztatni. Nekünk, cégvezetőknek kell elfogadni, hogy a világ megváltozott, már nem játszik ez a nyolctól négyig robotolás. Nekünk kell alkalmazkodni az újdonságokhoz. Mi kell másként megközelítsük a fiatalokat. 

Rugalmas munkaprogram? Mi a gond vele? Semmi. Miért kapja az alkalmazott a fizetését? A munkahelyen eltöltött időért vagy az elért eredményért? Gondoljunk csak bele: nem az idő, sőt nem is a munka a fontos, hanem az eredmény. Csak ez számít! 

Az az igazi gond, hogy a fiatalok nem ismerik fel, hogy nincs velük semmi baj. Csupán érzik, hogy kényelmetlen a környezet, nem tudnak beilleszkedni és állást váltanak. Ugrálnak munkahelyről munkahelyre, de semmi nem változik meg, ezért előbb-utóbb azt fogják gondolni: velük van a baj. Frusztráció, stressz és végül depresszió lesz a végeredmény. 

Cégvezető társaimhoz szólok: a labda a mi térfelünkön van, dönthetünk, hogy mit teszünk. Továbbra is a fiatal generációt okoljuk mindenért, s ezáltal rúgunk jó néhány öngólt, aminek elkerülhetetlenül is a játék elvesztése lesz a vége, vagy nyerni szeretnénk? Ha az utóbbi, ahhoz csapatjáték kell, ahol az edzőnek kell megértenie: a játékosok talpraesettek, küzdeni akarnak, és megnyerik nekünk a játékot, de már nem a régi szabályok szerint űzik a sportot. Motiválni és vezetni kell őket, de nem az elavult módszerekkel. 

Sikert és boldogságot: