Ha az alkalmazott valamit elront, nem ő a hibás, hanem a felettese

Magam is „felettes” vagyok, úgyhogy sokáig halogattam ennek a bejegyzésnek a megírását. Attól tartottam, hogy „lovat adok” a saját embereim alá. Mindaddig, amíg komolyan bele nem gondoltam, visszatartott a félelem. Talán nem bíztam a saját döntéseimben, illetve ezáltal nem bíztam abban, hogy a munkatársaim nem élnének vissza ezzel. Aztán belegondoltam és ráébredtem, hogy ez nem történhet meg. Nem azért, mert annyira tökéletes lenne a mi szervezetünk (bár az, természetesen), hanem több más okból kifolyólag. Magyarázom:

Először is tisztázzuk, hogy miért mindig a felettes a hibás. 

Ahhoz, hogy ezt megválaszolhassuk, azt kell megállapítani, hogy mikor hibázhat, tévedhet egy alkalmazott? A következő öt lehetőséget számoltam meg:

1. Nem tudja pontosan, mi a dolga, vagy nem világos számára a feladatainak minden részlete.
2. Különböző személyiségből fakadó okok miatt (figyelmetlen, szétszórt).
3. Magánügyi okokból (fáradtság, családi problémák).
4. Mert emberből van.
5. Szándékosan vagy nemtörődömségből.

Sorban: tegyük fel, hogy az alkalmazott teljesen jóindulatú, és nagyon igyekszik, hogy tökéletesen elvégezze a munkáját. Ráadásul talpraesett, tanult, nem figyelmetlen és magánügyi problémái sincsenek. Minden tökéletes, hogy az elvégzett munka is tökéletes legyen, mégis becsúszik egy hiba. Ha alaposan megvizsgáljuk az esetet, nagy valószínűséggel az derül ki, hogy nem volt valamilyen lényeges információ birtokában és ezért hibázott. Ha ezzel egyetértünk, akkor azzal is egyet kell értenünk, hogy kinek a felelőssége minden lényeges információ átadása az alkalmazottak számára. Bingó! A felettesé.

A kettes pontnál egyszerű a képlet: ha az alkalmazott figyelmetlen vagy szétszórt, akkor ez egy személyiségi jegy, és valószínűleg még rengeteg képzés során sem küszöbölhető ki. Két lehetőségünk van: ha ez az ember így is képes teljesíteni a szervezet számára a szükséges minőségben és mennyiségben a feladatokat, tovább dolgozunk vele és elfogadjuk a hibáit. Ha nem, megválunk tőle. De nem ez volt a kérdés, hanem hogy ki a hibás azért, hogy ő tévedett? Ha a tévedése probléma a szervezet számára, akkor rendben, nézzük meg, ki a hibás ezért. Nos, ha eddig nem lett volna egyértelmű: a felettes a hibás. Ugyan már, hogy lehetne ő a hibás? Egyszerű: ki alkalmazta ezt az embert? Ő kellett volna észrevegye, hogy nem megfelelő. 

A harmadik ok a magánügyi problémák miatt elkövetett hibák. Na itt már tényleg nem lehet a felettes a hibás… Mondhatnád, de nem lenne igazad. A magánügyi problémáknak otthon a helyük és nem a munkahelyen… Ezt is mondhatnád, de megint nem lenne igazad. Ne felejtsük el, hogy nem egy robotról beszélünk, hanem egy emberről, akinek vannak érzései és érzelmei. Nem várhatjuk el senkitől, hogy otthon hagyjon mindent. Senki, még a főnök sem tudna a munkára koncentrálni, ha a gyermeke beteg lenne vagy ha az egyik szülője komolyan gyengélkedne. Akkor miért a felettes a hibás? Mert neki kell gyakorolni az empátiát, ő kell észrevegye, hogy valami nincs rendben a munkatársával, és neki van kellő autoritása ahhoz, hogy cselekedjen: adjon szabadnapot vagy csökkentse a feladatok számát, hogy tehermentesítse az embert.

A negyedik ok is, azaz mert emberből van, arról szól, hogy egy emberről és nem egy gépről van szó. S akkor ezért mégis miért a felettes a hibás? Nos, megfogtál. Ez esetben tényleg az ember a hibás. De el kell ismerjük, ez a típusú hiba igencsak ritkán fordul elő. Ez az első oknak – amikor minden rendben van, ráadásul megfelelőképpen el van látva információval – a „kivéve, ha” változata. Kivéve, ha emberi mivoltából követi el a hibát. Amikor ezen a héten a harmadik olyan hiba következik be, amit az „emberi mivolt” rovására írunk, ott már valami másról van szó. És itt már mese nincs, igen, így van: már megint a felettes lesz a hibás. 

Végül az ötödik, amikor az ember szándékosan követi el a hibát. Vagy nemtörődömségből. Vagy „csak úgy… mert megteheti…”. Nos, ki a hibás? Gondolom már tudod: a felettes, sőt – ha van – akkor az ő felettese. Ez az az eset, amikor a legfelsőbb szinteken kell keresni a hibást. Mert aki ilyen embert alkalmaz, azzal is baj van. Tehát aki azt alkalmazta, aki a nemtörődömöt felvette, azzal is baj van. 

És most térjünk vissza a mi szervezetünkre és arra, hogy miért nem fordulhat elő az, hogy bármelyik munkatársam visszaéljen ezzel az információval, majd pedig ujjal mutogasson rám, hogy én vagyok a hibás azért, mert ő valamit elrontott. Azért nem fordulhat elő, mert ha mégis így történne, a fentiek alapján én vállalni fogom a felelősséget. 

Ugyanakkor azt is nyíltan merem vállalni: nálunk a hibákért senkinek sem harapják le a fejét. Ezért nem dolgoznak nálunk fejetlen emberek. Ezért és még egy okból: mert jól alkalmazunk. 

Ha valaki hibázik, mi nem keressük a hibást, és nem mutogatunk ujjal. Felvállaljuk a hibáinkat, nem próbáljuk másra kenni és nem söpörjük a szőnyeg alá őket. Megvizsgáljuk a problémát, megnézzük, hogy miért történt meg a tévedés, levonjuk a következtetéseket, tanulunk belőle és mindent megteszünk, hogy ne forduljon elő újra. Ráadásul legtöbb esetben ezt felettesi beavatkozás nélkül tesszük meg. Mert mi egy ilyen tanuló, fejlődő szervezet vagyunk. És hogy tényleg így van-e, azt hiszem, hogy ennek a bejegyzésnek a során fog kiderülni.

Sikert és boldogságot: