Nap mint nap több ezer döntést hozunk, ezek zömét szokásból, automatikusan tesszük, anélkül, hogy kicsit is elgondolkodnánk rajtuk. De mi van, ha elakadunk? Mit tegyünk, ha nem tudunk dönteni?
Hallgasd meg (2:33 perc) ⇩
Olvasd el (2:30 perc) ⇩
Azokkal a döntésekkel ellentétben, amelyeket szokásból teszünk – mint például az, hogy reggel felkelünk, vagy hogy az ételt megrágjuk –, a tudatos döntéseink időnként komoly fejtörést tudnak nekünk okozni. Mi lesz, ha így döntök? Mi lesz, ha úgy? Mi lesz, ha rosszul döntök? Jogos a félelem, hiszen megtanultuk az élet során, hogy nem mindig sikerül úgy választani, ahogy utólag látjuk jobbnak.
A döntés terhe alól Roosevelt, volt amerikai elnök adott egy igazán értékes felmentést:
A döntés bármely pillanatában a legjobb választás a helyes út, a második legjobb a téves út, és a legrosszabb, ha nem választasz semmit. ” – Theodore Roosevelt
A döntésképtelen ember azt gondolja, hogy akkor a legjobb, ha nem dönt semmit, nem is sejtve, hogy ez a lehető legrosszabb dolog, amit tehet. Ha nem születik döntés, nincs haladás, ha meg nincs előrehaladás, akkor valójában nem egy helyben állunk, hanem visszafelé megyünk, hiszen körülöttünk minden más változik. Nem áll meg a világ csak azért, mert mi nem tudunk dönteni.
Ha bármikor olyan helyzetbe kerülsz, hogy választanod kell, és képtelen vagy megállapítani, melyik lenne a helyes út, gondolkodj el, mi a legrosszabb, ami történhet? Mi lehet a következménye annak, hogy rosszul döntesz, szemben azzal, ha semmit sem teszel? Ha úgy gondolod, hogy a rossz döntésednek nagyobb veszteség lehet az eredménye, mint annak, ha semmit sem döntesz, akkor vizsgáld meg jobban a döntésed. Hogyan tudnád csökkenteni a kockázatot? Bizonyára van olyan lehetőség, amely kisebb kockázattal jár, mint az, hogy semmit sem teszel. Ha nincs… Akkor valójában meghozhatsz egy másik döntést: nem vállalod a kockázatot, és annak megfelelően teszel vagy nem teszel semmit, de nem rágódsz tovább a problémán. Ugye látod, hogy igazából ebben az esetben is meghoztál egy döntést?
Sikert és boldogságot: