Valódi vezetői értékek – V. rész: példamutatás

A vezetők gyakran beleesnek a következő hibába: „én vagyok a főnök, és bármit megtehetek, rám nem érvényesek a szabályok”. Igen, igaz. A főnök bármit megtehet, senki sem koppinthat az orrára. Ő érkezhet fél óra késéssel, kivehet bármikor egy szabadnapot, hogy elmenjen horgászni, hazaviheti a céges laptopot, gyakorlatilag minden szabályt felrúghat kénye-kedve szerint. Csakhogy a főnök és a valódi vezető nem egy és ugyanaz.

A főnök azt csinál, amit akar. A valódi vezető azt teszi, amit mindenki más, méghozzá elsőnek. Ő jön elsőnek, ő távozik utoljára. Ő dolgozik a legkeményebben. Minden szabályt betart, kompromisszum és kivétel nélkül. És nem azért, mert tudja, hogy az ő lépéseit mindig figyeli valaki, még csak nem is azért, mert tudja, hogy ez a helyes, hanem egyszerűen azért, mert így természetes neki. 

Ahogy egy kedves barátom mondta nemrég: amikor ő kisgyerek volt, az édesapja nem várt rá, ha nem készült el időben, hogy együtt menjenek ki az ajtón (a barátom iskolába, az apukája munkába), egyszerűen otthon hagyta. Mert az édesapjának volt egy elve: „Az embereknek én köszönök és nem ők nekem”. Nem tanították neki, hogy ezt így kell tenni, egy egyszerű ember volt. De a vérében volt az, aminek természetesnek kell lennie, ha valaki egy vezető (ráadásul nem is cégvezető volt, viszont több emberért felelt).

A valódi vezető tudja, hogy minden, amit ő tesz, példaértékű. Ha valaki nem tartja be a szabályokat és ő az orrára kell koppintson, nem érzi magát képmutatónak. Büszkén, szemtől szemben állhatnak, és azt mondhatja: „Úgy csináld, ahogy én csinálom, és nem mellékesen, ezek a cég szabályai”. 

A valódi vezető tehát egy karakán, tisztelettudó, alázatos, felelősségvállaló és példamutató ember. Folytatás következik…

Sikert és boldogságot: