Biztos te is ismersz olyan embert, aki ha megszólal, mindenki más őt hallgatja. Felnéznek rá az emberek, és teljes mértékben érvényes rá a mondás, miszerint minden szavának súlya van. Soha nem fecseg össze-vissza, egy igazi példakép. Ilyen ember szeretnék lenni én is.
Hallgasd meg (2:07 perc) ⇩
Olvasd el (2 perc) ⇩
Egy olyan gyakorlatot kezdek el mától, hogy mielőtt szólásra nyitom a számat, megvizsgálom gyorsan három szempont szerint a mondanivalómat. A három szempont a KISZ – azért a rövidítés, mert így könnyebb megjegyezni, mindaddig, amíg nem válik rutinossá.
Első szempont: kedves-e?
Ha a mondanivalóm inkább bántó, mint kedves, hallgatok. Újrafogalmazok. Ha nem lehet kedvesen mondani, nem mondok semmit. Ha választ várnak tőlem, de nem tudok kedves lenni, mondhatom azt: sajnálom, nem tudok most válaszolni. Hadd gondolkodjak még egy keveset rajta.
Második szempont: igaz-e?
Ha tudom róla, hogy nem igaz, miért mondanám? A szavam elveszti a hitelét. Akkor sem mondom, ha csak félig-meddig vagyok biztos a dolgomban. A félig igaz dolgokról legtöbbször az derül ki, hogy nem igazak.
Harmadik szempont: szükséges-e?
Nem szívesen hallgatom a fecsegéseket, ezért úgy gondolom, nekem sem kellene ezt tennem (úgy gondolom, nem is szoktam, de jobban oda fogok erre figyelni). Fecsegés alatt azokat a szavakat értem, amelyeknek semmi lényege nincs. Csak úgy repülnek a szavak, hogy ne legyen csend. Ha már megszólalok, annak legyen értelme, legyen mondanivalója és legyen szükséges. Azaz ha csendben maradtam volna, a beszélgetés szempontjából valami lényeges dolog maradt volna kimondatlanul.
A mottó tehát mától: KISZ vagy PISSZ!
Sikert és boldogságot: