Nem számít, amit gondolunk, mondunk, kívánunk, érzünk, hiszünk, remélünk vagy tenni akarunk.
Hallgasd meg (2:39 perc) ⇩
Olvasd el (2 perc) ⇩
Azt mondjuk: „Sikeres és gazdag szeretnék lenni!” és talán el is hisszük, amit mondunk, még az is lehet, hogy mással is sikerül elhitetnünk azt, amit valójában csak remélünk, hogy hátha valóra válik. Talán a szerencsében bízunk, azt várjuk, hogy valami csoda folytán bekövetkezik, amiről álmodunk. Ugyanis a tetteink nem azt bizonyítják, amit a szavaink állítanak.
Mert aki tényleg sikeres és gazdag szeretne lenni, az elsőnek érkezik és utolsónak megy. Ő dolgozik a legkeményebben és a legtovább. Ő az, aki a legjobban izzad, és még akkor is húz, amikor már mindenki kidőlt. Ez az ember nem ismer lehetetlent. Lehetne akár néma is, mert nem számít, mit mond, a tettei mindent bizonyítanak.
De a legtöbb ember nem ilyen. Épp ellenkezőleg: a nagy szavak mögött üres tettek húzódnak meg. Utolsónak érkezünk és elsőként távozunk, mert más dolgok sokkal fontosabbak számunkra. A szabadidőnk, a szórakozás, a kedvenc sorozatunk a tévében, a kiadós vacsora vagy a sörözés a barátokkal. És ezzel semmi gond nincs, mindaddig, amíg másfelől nem harsogunk valami egészen mást.
Lehet, hogy a te vágyad nem az, hogy sikeres és gazdag legyél, de bármi is az, amit te szeretnél, ez a szabály rád is igaz: csak az számít, amit meg is teszel. A viselkedésünk és a tetteink azok, amelyek megmutatják, mi is az valójában, ami igazán fontos számunkra.
Ha boldog házasságot szeretnénk, nem a pap és az egybegyűlt vendégsereg előtt tett eskü az, ami számít, hanem ami utána következik, és amit nap nap után teszünk évek hosszú során át.
Ha formába akarjuk hozni magunkat, nem az számít, amikor megfogadjuk, hogy leadjuk a plusz kilókat, hanem az, hogy nap mint nap ellenállunk a kísértésnek, valamint hogy megizzasztjuk magunkat újra meg újra, amíg elérjük, amit szándékoztunk.
Ha sikeresek szeretnénk lenni, nem az a lényeg, hogy nap mint nap áhítozzunk utána, hanem a kitartás, hogy soha ne adjuk fel, és addig küzdjünk, amíg büszkén kijelenthetjük: megvalósítottuk a célunkat!
Sikert és boldogságot: