Az óra ketyeg, az évek múlnak – ez ellen semmit sem tehetünk. Talán egy napon majd felfedezzük, hogyan lehetnénk földi mivoltunkban halhatatlanok, de egyelőre azzal kell számolnunk, ami biztos: az életünk véget fog érni, és nem tudhatjuk, mikor, tehát korlátozott idő áll rendelkezésünkre. Ez téged elszomorít vagy inspirál?
Hallgasd meg (1:50 perc) ⇩
Olvasd el (2 perc) ⇩
Végiggondoltam: ha az élet nem lenne véges, én nem értékelném ennyire. Sokkal több időt pazarolnék el mindenféle értelmetlenségre, nem érdekelne, hogy mikor, mit csinálok, hiszen végtelen idő állna rendelkezésemre. Nem kellene sehová sietnem, a határidő szót akár ki is törölhetném a szótárból. Bárki bármire kérne meg, azt mondanám neki, majd holnap, hiszen ráérünk, nem? Időmilliomos lennék, de attól tartok, pont ez kergetne az őrületbe.
Az idő ad értelmet az életnek
Viszont az, hogy tudom, egyszer vége lesz, és nem is sejthetem, hogy mikor, azt váltja ki belőlem, hogy a lehető legtöbbet kihozzam az életemből. Legyen értelme annak, hogy itt voltam egy röpke pillanatra a Föld nevű bolygón.
Az idő nem ellenség, hanem a barátunk
Az idő, bármennyire is úgy tűnik, hogy ellenünk dolgozik, épp ellenkezőleg: ez a javunkra válik. Próbáljunk meg tehát úgy tekinteni rá, mint egy barátra, aki arra próbál ösztönözni, hogy éljünk minden nap, méghozzá úgy, mintha az lenne életünk utolsó napja.
Sikert és boldogságot: