Főoldal Élet Minden egy gondolattal kezdődik

Minden egy gondolattal kezdődik

C.S. Lazzar
Minden egy gondolattal kezdődik

Tegnap kezembe vettem újra Napoleon Hill: Gondolkodj és gazdagodj című könyvét, s bár csupán az első fejezet végéig olvastam el, felelevenedett bennem az az energia-löket, amit az első olvasás során is éreztem magamban.

Hallgasd meg (1:23 perc)
Olvasd el (1 perc)

A könyv elsősorban arra fókuszál, hogyan lehet bárki gazdag, ugyanakkor a sorok között ott van az is, hogyan lehetünk sikeresek, hogyan érhetünk el az életben bármit, amit szeretnénk. Ezért ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki elégedetlen az életével, aki többet szeretne kihozni magából, és igen, azoknak is, aki szeretnének gazdagok lenni.

Az egyetlen korlát az, amit mi állítunk magunk elé.”

Már az első néhány oldal igencsak felnyitja az ember szemét, amikor Hill úr rávilágít a gondolat teremtő erejére, hogy bármit megkaphatunk, amit valóban, igazán, szívből szeretnénk! Így lett az ember az első lény a Földön, aki szárnyak nélkül tud repülni, sőt így jutottunk el a Holdra és vissza. Az ember már hozzászokott a felfedezésekhez, mégis a legtöbben nem hisznek abban, hogy: 

minden egy gondolattal kezdődik, és amit az ember kigondol, azt valóra is tudja váltani.”

Sikert és boldogságot:

Kapcsolódó bejegyzések

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk. Elfogadom Mi ez?

Sikeresen feliratkoztál. És itt az ingyenes könyv:

Hiba történt az ellenőrzés során. Kérlek, próbáld újra. Ha nem sikerült, lépj velem a kapcsolatba, a kapcsolat oldal által.

C.S. Lazzar will use the information you provide on this form to be in touch with you and to provide updates and marketing.