Ha kapnál ajándékba egy álomutazást, ráadásul olyat, ami nem egy-két hétre szól, hanem hosszú időre, mit tennél? Egyetlen bökkenő van: nem tudod, hogy meddig maradhatsz.
Merem feltételezni, hogy elutaznál és jól éreznéd magad, élveznéd azt az időt, amit ott tölthetsz. Nem valószínű, hogy arra keresnél lehetőséget, hogy dolgozhass. Nem azon törnéd a fejed, hogy építs egy házat, nem gyűjtenéd a pénzt, nem akarnál új autót venni, hiszen nem tudnád, hogy meddig maradhatsz. Csak azt tudnád, hogy egy adott ponton el kell hagynod a szigetet és mindent hátra kell hagynod, semmit nem vihetsz magaddal.
Logikus, hogy ezt tennéd te is, más is a helyedben, nem igaz? És mégsem ezt tesszük. Kaptunk egy ajándékot, amit úgy hívunk: élet. Szabadon eldönthetjük, hogy mit kezdünk vele. Mi határozzuk meg, hogy mivel akarjuk eltölteni az időnket. Dolgozhatunk, családot alapíthatunk, gyűjthetünk pénzt, hogy aztán vegyünk magunknak autót, házat.
Agyonstresszelhetjük magunkat mindenféle hülyeségen, aggódhatunk apróságok miatt, veszekedhetünk a szeretteinkkel… Vagy élvezhetjük az élet apró örömeit, lehetünk boldogok. Minden a mi döntésünk.
Csak látogatók vagyunk, mégis úgy éljük a mindennapjainkat, mintha örökre itt lehetnénk. A saját boldogságunkat későbbre halogatjuk. Azt tartjuk fontosnak, ami lényegtelen, s ami tényleg az lenne, azt hanyagoljuk. Nem vagyunk egészségesek, nem vagyunk boldogok, és az emberi kapcsolatainknál nagyobbra tartjuk a pénzt.
Gyakrabban jusson eszünkbe: nem fogunk örökké élni és semmit nem vihetünk magunkkal.
Sikert és boldogságot: