Gyerekként egyetlen nap alatt fedezünk fel annyi újdonságot, mint felnőttként egy hónap alatt sem. Pedig a világ tele van különleges, érdekes és meglepetésszerű dolgokkal.
Nagyon el tudok csodálkozni azon, amikor valaki azt mondja: unatkozom. Szerintem az unalom az érdeklődés és a kíváncsiság hiányából fakad. Gyerekként mérhetetlenül nagy bennünk az igény az új és az ismeretlen iránt. Ezt nem nőjük ki, nem hal ki belőlünk, csak egyszerűen elfelejtünk kíváncsinak lenni. Vagy azt gondoljuk, már mindent tudunk…
Minél többet tanulok, annál inkább ráébredek arra, hogy mennyire keveset tudok.” – Albert Einstein
Egyszerűen nem létezik olyan, hogy mindent láttunk és mindent tudunk már. Az, hogy elveszítjük az egészséges kíváncsiságunkat, szerintem két dolognak köszönhető: a félelemnek és a túlterhelésnek.
Azért a félelemnek, mert az az ember, aki párszor megütötte a bokáját, már nem mer az ismeretlenbe kukucskálni, jó neki ott, amit úgy hívunk, komfortzóna.
Azért a túlterhelésnek, mert többségünk beleáll az élet adta mókuskerékbe, amiből csak akkor lehet kiszállni, amikor már késő. Annyi a dolgunk, a tennivalónk, a felelősségünk, hogy ezzel telik el az életünk. Megszokjuk ezt a futást, és ha valamilyen fura oknál fogva szabadidőnk lesz, nem tudjuk, mihez kezdjünk magunkkal, mert annyira rendellenes ez a helyzet. Szüntelenül sietünk, de hova?
Folyamatosan külső ingerekre és körülményekre reagálunk, végezzük a rutinos feladatainkat, és ha megszakad ez az áramlás, képtelenek vagyunk saját magunkat elfoglalni valamivel.
Tehát unatkozunk.
Jusson eszünkbe, hogy milyenek voltunk gyerekként! Ébresszük fel a kíváncsi, merész, játékos énünket! Próbáljunk ki gyakran új dolgokat, törjük meg a rutint, míg lassan szokásunkká válik az, hogy vágyunk a szabadidőre, az újdonságokra.
Sikert és boldogságot: