Huszonkét éves korunkban, amikor elmentünk egy buliba, pontosan tudtuk, hogyan kell jól éreznünk magunkat. Nem ültünk le egy sarokba és néztük, ahogy mindenki más bulizik, nem tartogattuk magunkat későbbre, és nem álltunk neki spórolni, hogy majd a buli vége felé játszhassunk „ereszd-el-a-hajamat”. Tudom, ez most teljesen értelmetlennek tűnik, mégis, amikor kimegyünk a nagybetűs életbe, pontosan ezt tesszük. 

Minden lehetőségünk megvan, hogy jól érezzük magunkat, de nem tesszük, óvatosak vagyunk, rengeteg mindentől félünk, és igenis tartogatjuk magunkat későbbre, a nyugdíjas korunkra. Azt mondjuk magunknak, hogy most dolgoznunk kell, hogy később élvezni tudjuk az életet. De ha megkérdezzük a nyugdíjasokat, hogy megkapják-e a nyugdíjas kortól azt, amit elvártak valamikor, az esetek többségében kitérő vagy nemleges választ kapunk. 

Az lesz a nyertes az életben, aki megtalálja mindezek között az arany középutat. Dolgozni is kell – ehhez nem fér kétség -, de közben miért ne érezhetnénk jól magunkat? Miért fosztanánk meg magunkat mindazoktól a dolgoktól, amelyekről álmodunk? Minek várni a nyugdíjas kort? 

Ha már elmentünk a buliba, táncoljunk, mulassunk, érezzük jól magunkat az elejétől a végéig, mert ha a buli végére tartogatjuk magunkat, akkor már semmi sem lesz igazán jó… A sok hangos zenétől már zúgni fog a fülünk, lézengő emberek lődörögnek majd körülöttünk, és a zene is hagy kívánnivalót maga után, hiszen a DJ is azt várja, hogy legyen már vége a partinak.

Sikert és boldogságot: