Nem vitatom, az iskolának több szempontból is fontos szerepe van az ember életében. Én azt vonom kétségbe, hogy mindenkinek felsőfokú végzettségre lenne szüksége ahhoz, hogy sikeres legyen.
Vegyünk egy példát, a kedvencemet, a szoftverfejlesztést, és a példa kedvéért képzeljük magunk elé Gézát, azt a fiatal srácot, aki erős vonzalmat érez a bitek és bájtok világához. Tegyük fel, bele is kóstolt már rendesen az első 18 évében, ezért eldöntötte, ő szoftverfejlesztő lesz. Gyakorlatilag már az is, hiszen már írt néhány programot és nagy örömét lelte benne, de egyelőre kispályásnak számít. Nem csoda, hogy a tanárai arra biztatják, menjen IT egyetemre, a szülei pedig ki is néztek neki egy elitet, ahová valószínűleg be is jutna a gyerek, hiszen jó jegyei vannak, ügyesen tanul.
Géza azonban másképp látja a dolgokat. Nem azért, mert ne akarna egyetemre menni – hiszen hallott már egy-két dolgot róla, hogy mennyire jó buli -, sokkal inkább azért, mert Gézának tervei és céljai vannak. Ezek megvalósításához pedig úgy gondolja, hogy nem egyetemre van szüksége. A szülei tiltakoznak, ő azonban kitart az álláspontja mellett és felvázolja a következő forgatókönyvet a szüleinek:
– Ha egyetemre megyek, mélyen a zsebetekbe kell nyúlnotok – mondja, s ezzel azonnal megkapta szülei figyelmét. – Ösztöndíjas leszek, azért nem kell fájjon a fejetek – teszi hozzá, mire szülei kissé fellélegeznek –, de szükségem lesz egy lakásra, ami havi legkevesebb 200€, plusz a rezsi átlagban 100€, plusz étel és ruha nagyjából 200€, s mindez úgy, hogy nem járok sehova szórakozni, nincs semmilyen felesleges költségem. Ez minimum 500€ havonta. Vagy meghúzhatom magam a bentlakásban és élek kantinkoszton, de anya ebbe nem menne bele – sandít az anyjára, aki már fel is ugrott a kanapéról és hevesen gesztikulálva tiltakozik. (Ez bejött.)
– Havi 500€ megszorozva 12 hónappal, az 6.000€ – utánanéztem, 10 hónapot kell majd ott lennem, de az albérletet folyamatosan fenn kell tartani -, szorozva 4 évvel, az 24.000€. És ez a minimum. Ennyibe kerül, hogy a 4 év végén meglobogtassak egy diplomát, amivel majd hiába kopogtatok bármely nagyobb szoftverfejlesztő cégnél, mert az első kérdésük az lesz: van-e tapasztalatod, mutasd meg, mit alkottál eddig – tart egy lélegzetnyi szünetet, a szülők már kellőképp le vannak sokkolódva, csak bámulnak a fiúkra, mint borjú az új kapura.
– Vaaaagy… – folytatja Géza –, megspóroljuk ezt a 24.000€-t.
A szülők szeme felcsillan, mit sem sejtve, hogy mi következik.
– Itthon maradok – megint az anyjára sandít, akinek látszólag tetszik az ötlet –, és őrült tanulásba kezdek. Kiválasztok egy szakterületet és mindent megtanulok róla. Legfeljebb egy év alatt olyan tudással rendelkezem majd, amit még az egyetemen sem tudnak nyújtani. És a legjobb: semmibe sem fog kerülni. Nem hagyom abba a tanulást, de mellette állást keresek egy kisebb szoftverfejlesztő cégnél, hogy a tudásomat a gyakorlatban felhasználva előkészítsem a karrieremet a következő lépésre. Nem fogok sok pénzt keresni, de valószínűleg el fogom tudni tartani magamat, beszállok a családi kasszába, mert továbbra is itthon maradok.
A szülők álla a padlón, de Géza még nem fejezte be:
– Szerintem még félretenni is tudok úgy havi 100€-t. Számításaim szerint ez három év alatt nagyjából 4.000€-t jelent, amiből majd vehetek egy komoly számítógépet, s így a tudás, a tapasztalat és a technikai felszereltség hármasával megpályázhatok egy senior fejlesztői állást a világ bármelyik vezető szoftverkészítő cégénél. S mielőtt kérdeznétek: utánanéztem, nem kérnek egyetemi diplomát.
A beszélgetés még sokáig folytatódik, és végül Géza győzedelmeskedik. A döntés így szól: halaszthatja egy évig az egyetem megkezdését, és ha addigra sikerül mindent megvalósítani, a szülei beleegyeznek, hogy folytassa a tervét.
Nyilván ez egy olyan ideális történet, amikor a gyerek dönt úgy, hogy egyetem helyett a tanulást választja. Meggyőződésem, hogy egy-egy ilyen forgatókönyvvel a szülők is felkészülhetnek, ha eléggé ismerik gyerekeiket, és tudják, mi az, ami igazán közel áll a szívükhöz. Hiszen ne feledjük: ha a munkánk egyben a szenvedélyünk is, egyetlen napot sem kell dolgoznunk életünkben. Szerintem ez sokkal lényegesebb, mint az, hogy milyen egyetemre megy a gyerek, milyen diplomát szerez, milyen állása van és mennyi pénzt keres. Nem az a fontos, hogy a rokonok, ismerősök előtt fel tudjunk vágni a gyerek eredményeivel, hanem az, hogy a gyerek boldog legyen, élvezze azt, amit csinál és találja meg a saját útját az életben.
Sikert és boldogságot: