Ne hallgass a fejedben lévő hangra

És ez a legnagyobb gond ezzel a hanggal: mindenbe beleüti az orrát, és sajnos gyakran nincs igaza. De mivel ezt a hangot úgy ítéljük meg, hogy a sajátunk, úgy gondoljuk, hogy nem sokat tehetünk ellene, mint hogy eltűrjük, elviseljük, együtt élünk vele. Az az igazság, hogy megszoktuk már, hogy ott van.

Csakhogy ez a hang álnok, hazug, gyáva, kishitű, lusta, panaszkodó és nyavajgó. Azt hajtogatja nekünk, hogy nem vagyunk képesek rá. Elhiteti velünk, hogy félünk. Hogy az, amire vágyunk, nem nekünk való, és nem kaphatjuk meg, sőt nem is érdemeljük meg. Ha valami rossz történik velünk, akkor meg azt hiteti el, hogy azt kaptuk, amit megérdemeltünk. Ha rá hallgatunk, inkompetensek vagyunk, nem vagyunk szerethetők, soha nem lesz belőlünk senki. A probléma az, hogy annyira jól csinálja, hogy mi gyakran bedőlünk neki. 

Ne hallgassunk a hangra!

Ha valamit szeretnénk – és etikus, helyes -, tegyük meg.

Ha van egy vágyunk, alkossunk célt belőle és vágjunk bele mielőbb.

Ne higgyük el a hangnak, hogy nem érdemlünk jobbat. Mindenki megérdemli, hogy boldog legyen, és jut a jóból bőven mindenkinek, csak meg kell engednünk magunknak.

Ne dőljünk be annak, hogy nem állunk készen, ne vegyük be, hogy gyávák vagyunk, mert azok lehetünk, ami lenni akarunk, és ezt nem az a ravasz hang a fejünkben fogja eldönteni.

Sokkal többre vagyunk képesek, mint gondoljuk, de ha engedünk a csábításnak, a hang minden jóról le fog beszélni. Ez az ő dolga – hogy megvédjen minket a bántódástól, a fájdalomtól, a kudarctól – és ehhez csak egy stratégiát ismer: ami eddig bevált, azt kell folytatni, hiszen eddig bevált, a „gazda” életben van és csak ez az egy számít. Csakhogy a hang, pontosan eme szűk látókör miatt, nem képes meglátni az ismeretlenben rejlő lehetőségeket. Nem látja mindazt, ami a komfortzónán túl van, és tudjuk, hogy az igazán izgalmas dolgok odaát várnak ránk. 

Sikert és boldogságot: