Egy kávézó teraszán ülök egyedül, és semmit sem csinálok. Semmi értelmeset, hasznosat vagy fontosat nem teszek, csak ülök és iszom egy kávét. Semmi más nem fog történni, nem várok valakire, nem lesz egy tárgyalásom vagy randevúm, egyszerűen leültem ide, mert azt tartotta a kedvem. 

Lényegtelennek, sőt egyenesen értelmetlennek tűnik, nem szoktam ilyet csinálni. Próbálom kihozni a legtöbbet minden napból, s ha nem ezt tenném, elfecsérelt időnek tűnne. S miközben ezen morfondírozok, rájövök, tévedtem. Semmi sem lényegtelen, csak túl szűk látókörű voltam. 

Minden lélegzetvétel, minden gondolat, minden perc számít, mert az élet, akár egy folyó, minduntalan mozgásban van. Ahhoz, hogy a folyó eljusson a forrásától a céljáig, minden kövön, kicsin-nagyon át kell folyjon, ha nem tud utat törni magának, kerülőt vesz, időnként lelassul, de soha nem áll meg. 

Mi, emberek is így vagyunk, folyton mozgásban, néha magas fordulatszámon pörgünk, máskor lelassulunk, megpihenünk. Még amikor úgy tűnik, hogy semmit sem teszünk, az agyunk nem kapcsol ki, úgyhogy olyankor is haladunk, csendben, látatlanul. Ha leülünk egy kávézó teraszán, előbb-utóbb felállunk és továbbmegyünk. Ha nem ültünk volna le, lehet, hogy a következő útkereszteződésben elgázolt volna egy busz. 

Semmi sem lényegtelen, ha megfelelő nézőpontból tekintünk rá. Az előző rossz kapcsolatunk megtanítja, hogy értékeljük a jelenlegi jót, s ne vegyük természetesnek. A rossz főnök elindítja bennünk a vállalkozót. A balesetünk rávilágít, hogy nem vagyunk halhatatlanok és jobban vigyáznunk kell magunkra.

Sikert és boldogságot: