Napjaink egyik leginkább félreértelmezett szállóigéje a: „Találd meg a szenvedélyed és életedben egyetlen napot sem kell dolgoznod.”
Hallgasd meg (4:25 perc) ⇩
Olvasd el (4 perc) ⇩
Egyetértek az idézettel, hiszen nincs annál felemelőbb, ha az ember megtalálja a szenvedélyét és annak élhet, ráadásul ha az lehet a bevételszerzési forrása is, az már egyenesen fenomenális. A legtöbb ember azonban nem tudja, hogy mi a szenvedélye, és abban a tévedésben él, hogy várnia kell, amíg az rátalál – mintha a szenvedély olyan lenne, mint valami ihlet, ami láthatatlanul lebeg az univerzumban és véletlenszerűen rászáll egy-egy emberre.
A szenvedélyt keresni kell
Rossz hírem van: a szenvedély nem így működik. Igen, mint mindig, itt is vannak kivételes esetek, ugyanis léteznek olyan emberek, akik már szinte születésük óta tudják, hogy mivel szeretnék eltölteni az életüket. Ők rendkívül szerencsések, mindenki másnak azonban keményen meg kell dolgoznia, ha rá akar találni a szenvedélyére.
A tévedés tehát csupán ott van, hogy feladjuk vagy el sem kezdjük keresni a szenvedélyünket. Nincs rá időnk, nincs hozzá kedvünk, azt sem tudjuk, hogy hol kereshetnénk – számtalan kifogásunk van, miközben semmi egyéb dolgunk nem lenne, mint nyitott szemmel járni a nagyvilágban és a lehető legtöbb dologban kipróbálni magunkat. A legrosszabb, amit tehetünk az, hogy várunk. Még soha, senkire nem talált rá a szenvedélye, miközben a kanapén ücsörgött.
A szenvedély megtalálásának három ellensége
Az első az unott kényelem, azaz amikor érezzük, hogy nem ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk, nem vagyunk lelkesek, energikusak, nem várjuk a hétfőt, de semmit nem teszünk ellene, mert nem elég kellemetlen. Ez a „még elmegy” kategória, amikor zavar a helyzetünk, főleg amikor látjuk másokon, hogy nekik mennyire jó, de legfeljebb csak irigykedünk egy keveset, s azzal éljük tovább az életünket.
A második ellenség a befásulás, azaz amikor már annyira benne vagyunk a rutinban, hogy bombával sem lehetne minket onnan kirobbantani – legalábbis mi ezt gondoljuk. Nem szeretjük, ami nap mint nap történik velünk, de mintha egy gyors sodrású folyóban lennénk, semmit nem tudunk tenni, csak vergődünk a túlélésért.
A harmadik ellenség, hogy ne keressük a szenvedélyünket, a félelem. A komfortzóna még akkor is kényelmesebb, mint az ismeretlen, az idegen, amikor nem tölt el elégtétellel az, amilyen épp az életünk. Félünk kipróbálni bármi újat, tartunk a fájdalomtól, a kudarctól és egyenesen rettegünk attól, hogy rosszabb lesz, mint amilyen most.
A szenvedélyt bárki megtalálhatja, ha akarja
A szenvedély nem egy titokzatos, rejtélyes vagy misztikus dolog. Mindenki és bárki megtalálhatja a saját szenvedélyét, csupán akarnia kell. Ki ne akarná a lehető legjobb életet élni? Sajnos úgy tűnik, túl sokan. Elfogadjuk a középszerűt, az átlagost, sőt még az átlag alattit is, magam sem tudom, miért? Mert azt mondják nekünk, hogy azzal a kártyával kell játszani, amit az élet oszt nekünk? Ezzel nem értek egyet. A „mindenki megérdemli, hogy boldog legyen” definíció számomra azt jelenti, hogy mindenkinek esélye van rá, hogy megtalálja a szenvedélyét. És ezzel az eséllyel élnünk kell!
Éljünk szenvedéllyel teli életet
Szembe kell néznünk a félelmeinkkel, túl kell lépni a komfortzónánkon, nem szabad engednünk, hogy beszippantson a rutin fekete lyuka, és ha elkényelmesednénk, új kihívások elé kell állítanunk magunkat – ez az út, amelyen biztosan ránk talál a szenvedélyünk, csak lehetőséget kell adnunk neki rá.
Sikert és boldogságot: