Ma ehhez nincs kedvem, ez még ráér, majd holnap, később… A halogatás kétségkívül az egyik legrosszabb szokásunk, amitől jó mielőbb megszabadulni.
Hallgasd meg (3:44 perc) ⇩
Olvasd el (3 perc) ⇩
Tudjuk, hogyan működik egy akkumulátor, igaz? Feltöltjük és használjuk belőle az energiát, amíg lemerül. Újratöltjük, majd újra használjuk. Az ember is így működik: minden napra véges energiánk van, ezért vagyunk estére annyira fáradtak – lemerül az aksink. Fontos azonban tudni, hogy mitől is merül le az ember akkumulátora.
A lista nagyon hosszú: kezdődik a fizikai erőkifejtésnél, át a mentális energiafelhasználáson, és véget ér az olyan teljesen haszontalan dolgoknál, mint például az aggódás vagy a halogatás. Igen, a halogatás. Úgy értem, azzal is energiát pazarolunk, hogy valamit nem csinálunk meg! A vicces az, hogy sokkal többet, mint gondolnánk.
Nézzük meg, mi történik akkor, amikor valamit elhalasztunk:
- Eszünkbe jut, hogy valamit meg kellene csinálnunk.
- Hozzá is fognánk, azonban van valami, ami fontosabb, úgyhogy ezt elhalasztjuk, azaz lefoglalunk az agyunkban egy kis részt neki, aminek az lesz a feladata, hogy később eszünkbe juttassa.
- Így az elhalasztott dolog, egészen addig, amíg napirendre nem kerül és meg nem oldjuk, energiát használ el!
A probléma az, hogy egy ember általában nem egy-két dolgot halogat már hetek óta, hanem több tucatot. Gondoljunk csak bele, hogy mennyi energiát pazarolhatunk a halogatott dolgainkkal!
Sajnos nem mindig van időnk és lehetőségünk mindent megcsinálni, amit kellene és amit szeretnénk. Mit tegyünk akkor, ahelyett, hogy halogatunk? Halogassunk okosan! A halogatást lehetetlen kizárni az életünkből, tehát nem az a megoldás, hogy mindent oldjuk meg – bár az lenne az ideális -, hanem az, hogy ne használjunk el feleslegesen energiát mindazokra a dolgokra, amelyek várólistán vannak. És pontosan ez a megoldás: a lista.
A tennivalólista úgy működik az embernél, mint a telefon energiatakarékos módja: azt, ami nem fontos, kikapcsolja, nem használja. Mi is ezt kell tegyük: ami nem fontos, ne tartsunk a fejünkben, tegyük ki onnan, méghozzá egy listára. Legyen egy vagy több tennivaló-, úgynevezett to-do listánk, és oda írjunk fel mindent, amit el kell végeznünk. A listát vezethetjük papíron, noteszben, telefonon vagy számítógépen, a lényeg, hogy egy mindig könnyen hozzáférhető helyen legyen. Én a telefonomon vezetem, méghozzá a Google Tasks nevű applikációban, amihez hozzáférek a számítógépemen is. És tudod mit? Mindent felírok ide. De tényleg mindent! Ami egyszer eszembe jut, az rögtön felkerül a listára. És akkor, abban a pillanatban megszabadulok tőle, többet nem kell gondolkodnom rajta, így tehermentesedik az elmém tőle.
A to-do listáknak egyébként számos előnye van: sokkal szervezettebben el tudjuk végezni a feladatainkat és semmit sem felejtünk el, hiszen ha elektronikus listát használunk, akkor még emlékeztetőket is be tudunk állítani magunknak.
Sikert és boldogságot: