A magyar nyelv ékes és gyönyörű, csakhogy amikor az érzelmekről van szó, nem fejezzük ki megfelelőképpen magunkat.
Hallgasd meg (2:06 perc) ⇩
Olvasd el (1:30 perc) ⇩
Az érzelmek kifejezésére nem megfelelő a lenni ige
Ha szomorúságot érzünk, azt mondjuk: szomorú vagyok. Ezzel az a gond, hogy meghatározzuk önmagunkat egy érzelem, nem pedig egy tény által. Ember vagyok – ez egy tény. Magas vagyok, kopasz vagyok – ezek a tények. De azt mondani, hogy szomorú vagyok, nem tény, hiszen az érzelem múlandó. Ehelyett mondjuk azt: szomorúságot érzek, így szabad utat adva az érzelemnek, hogy átjárjon, majd amikor eljön az ideje, továbbálljon.
Az érzelmek mulandók
Az érzelmek olyanok, mint a felhők az égen – jönnek és mennek. Amikor beborul az ég, nem mondjuk azt, hogy a Föld egy borús hely. Tudjuk, hogy borúra derű jön, tehát úgy hivatkozunk rá, mint egy múlandó dologra, nem kezeljük tényként azt, amiről tudjuk, hogy el fog múlni. Ne kezeljük tényként az érzelmeinket sem, ne határozzuk meg magunkat azáltal, amit érzünk.
Ne mondjuk, hogy csalódott vagyok, szomorú vagyok, mérges vagyok, mert ezzel magunkat határozzuk meg egy olyan embernek, aki csalódott, szomorú vagy mérges. Így sokkal tovább fognak tartani azok az állapotok, amelyektől szívesen megszabadulnánk. Senki sem akar tovább szomorú vagy mérges lenni, mint amennyire szükséges.
Engedjük az érzelmeket szabadon áramlani, ne ellenkezzünk, de ne is ragaszkodjuk hozzájuk.
Sikert és boldogságot: