Hacsak nem vagyunk fából, elkerülhetetlen, hogy időnként ne csalódjunk másokban, legyen szó munkatársakról, barátokról vagy épp a házastársunkról. Tele vagyunk elvárásokkal, megbízunk másokban, így nem csoda, hogy néha pofára esünk. A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk egy csalódás után az, ha magunkban keressük a hibát.
Természetesen a csalódásunk forrása mi magunk vagyunk, hiszen megbízunk valakiben, van egy elvárásunk, ami nem teljesül, tehát csalódunk. De ahogy az imént is mondtam, nem vagyunk fából, tehát jogos, hogy vannak ésszerű elvárásaink másokkal szemben. A kulcsszó itt az ésszerű elváráson van. Ha például a házastársunk megcsal, jogos a csalódásunk. Ha a munkatársunk a hátunk mögött kibeszél vagy befeketít, jogos a csalódásunk.
Ha ilyen csalódás ér bennünket, netán több is, nem csoda, ha elgondolkodunk rajta, hogy vajon nem-e velünk van a baj? Hiszen mi vagyunk a közös tényező mindezekben, a logika azt diktálja, hogy magunkban keressük a hibát. És valójában ez a hiba! Ugyanis ha észszerű elvárásaink vannak és csalódunk, valaki más az, aki nem üti a mércét. Nem velünk van a gond! Ne keressük magunkban a problémát! Ne gondoljuk azt, hogy mi rontottunk el valamit! Ne engedjük lejjebb a standardjainkat! És ne veszítsük el a bizalmunkat másokban, csak mert egy-két emberben csalódtunk.
Az emberek általában jók és jót akarnak. Még az is jót akar, akiről más rí le (csak ő magának akarja a jót). Igenis bízzunk meg továbbra is az emberekben, és ha csalódunk, akkor jusson eszünkbe: az nem minket jellemez, hanem a másik embert, akinek bizalmat szenteltünk. Igen, az adott helyzetben pocsékul érezzük magunkat, de kiheverjük. Ha azt szeretnénk, hogy soha ne csalódjunk, akkor sajnos a jótól is megfosztjuk magunkat – és azt szerintem senki nem szeretné. Senki nem akar úgy élni együtt a házastársával, hogy nincs a kapcsolatban szenvedély. Senki nem akar olyan kollégákat, akik olyanok, mintha robotok lennének.
Sikert és boldogságot: