Ha te is olyan ember vagy, akit gyakran megbántanak mások, talán ideje megfogadnod az alábbi tanácsot.
Nagyon kevés embert engedtem magamhoz közel és ennek ez volt az egyik oka: biztonságban éreztem magam, senki sem tudott megbántani. Aztán jött valaki (az életem párja) és megmutatta, megtanította nekem azt, hogy miért jó az, ha az ember közel enged magához másokat. Most ez a bejegyzés nem erről szól, de azért két szóban: mert messze más mélységeit ismerjük meg a boldogságnak. De kanyarodjunk is gyorsan vissza a megbántódáshoz. Ha közel engedünk magunkhoz másokat, ha megnyílunk, ha őszinték vagyunk, akkor sebezhetővé válunk, és előbb-utóbb valaki meg fog bántani.
És ez természetes velejárója az életnek, hiszen tele vagyunk elvárásokkal, és ha ezek az elvárások nem teljesülnek, akkor megbántódunk. Nagyon fontos megértenünk azt, hogy ez a mi döntésünk. Igen, mi döntünk úgy, hogy megbántódunk, ráadásul azért, mert a mi, saját elvárásunk nem teljesült. Ez már így eleve elég kellene legyen arra, hogy felfogjuk, megértsük és alkalmazzuk a tényt: szinte soha nem kell megbántva érezzük magunkat, ha nem akarjuk ezt érezni!
De még mindig nem arról beszélek, amiről valójában szerettem volna, úgyhogy újabb kanyar és vissza az elejére: beszéljünk arról, ha valaki megsért téged. Csúnyát mond neked vagy beszól, tapintatlan vagy illetlen. Megesik, nem igaz? Még a legjobbakkal is! Ilyenkor mit teszünk? Felfújjuk magunkat, és várjuk, hogy a másik vegye észre, hogy megbántott. És ha észreveszi, akkor lehet, hogy bocsánatot kér, és lehet, hogy kibékülünk. De láttunk már ilyen „apróságból” öri-harit is.
De újra azt kell mondjam: ez a mi, saját döntésünk. Mi döntünk úgy, hogy amikor anyu azt mondja, hogy ülj le a seggedre, mitugrász, megsértődünk. Hogy képzeli? Felnőtt ember vagyok, nem beszélhet így velem! Ta-da-dam, ta-da-dam, sötöbö, sötöbö. Kitör a világháború és családok esnek szét.
Igen, anyu beszólt. De miért? Tényleg velünk van problémája? Vagy csak rossz napja volt. Nem működött a kábeltévé, nem tudta megnézni a kedvenc sorozatát, s aztán jól felhúzta a vekkerét az UPC ügyfélszolgálatosa. S akkor toppantál be te, s csak annyit mondtál, hogy nem nagy ügy, megnézheti az ismétlést. Rajtad csattant a haragja, pedig nem te voltál a hibás.
Nos, itt van a kutya elásva. Ha valaki megsért(ene): ne vedd személyesen. A hozzánk közel álló emberektől nem várhatjuk el, hogy mindig csak a mosolygós arcukat mutassák. Emberek vagyunk, néha idegesek, ingerültek, stresszesek és kimerültek. Ilyenkor nehéz kontrollálni, hogy mit teszünk és mit mondunk. És erre kell gondolnunk, ha valaki sértően viselkedik vagy beszél velünk: nem velünk van baja. Ez elsősorban a szeretteinkre érvényes, mert ha ők fontosak nekünk, akkor ezt elnézzük nekik. Főként azért, mert nem velünk van bajuk. Ismétlem, mert rendkívül fontos: nem velünk van bajuk.
Várjuk el és értessük meg a szeretteinkkel: ha velünk van bajuk, mondják el nekünk. Mert ha elmondják, akkor tudjuk kezelni. Ha meg nem mondják el és esetleg csak sértegetnek, duzzognak vagy nem-is-tudom-mit-csinálnak, azzal semmit nem fognak elérni, mert nem fogjuk magunkra venni. Mert a szabály az, hogy ha sértegetnek, mi úgy gondoljuk, más valaki vagy más valami miatt van. Most beszóltál nekem, de tudom, hogy nem velem van bajod (mert ha velem lenne, elmondanád), úgyhogy én ezt el is engedtem. Bumm! Erre mondják, hogy két legyet egy csapásra!
Sikert és boldogságot: