Sok minden és sok mindenki lehet a hibás azért, ha valami nem úgy működik az életünkben, ahogyan azt mi szeretnénk. Lehet más a hibás azért, hogy mi boldogtalanok vagyunk. De az ujjal mutogatás semmit nem old meg. A megoldást máshol kell keresnünk.
Gyakran megesik velünk az, hogy egy olyan esemény vagy ember miatt szorongunk, netán boldogtalanok vagyunk, amiért nem mi vagyunk a hibásak, de közben nem vesszük észre azt, hogy mi vagyunk azok, akik felelősséget kellene vállaljunk a saját életünkért.
Ha valakit gyerekkorában a szülei bántalmaztak, azért nem ő a hibás. De ha ennek a hatása alatt éli le az életét, boldogtalanul, azért már ő a felelős, nem a gyerekkora és nem a szülei. Felelősséget kell vállalnunk a saját életünkért, meg kell találnunk a módját annak, hogyan birkózzunk meg mindazzal, ami nem a mi hibánkból történt velünk.
Ha valakit megcsal a párja vagy elhagyja magyarázat nélkül, nem az ő hibája, de az ő felelőssége, hogy a helyzetet kezelje, hogy továbblépjen, hogy új életet kezdjen. Azzal, hogy ujjal mutogatunk másra – „a te hibád” -, semmit nem oldunk meg, és gyakorlatilag beszorítjuk magunkat egy zsákutcába. Áldozatnak érezzük magunkat és tétlenül ülünk. Talán arra várunk, hogy az, aki hibás, megoldja nekünk a problémánkat. De nem fogja! Az egyedüli, aki megoldhatja a problémát, mi magunk vagyunk. Egyedül mi.
Mindenki a saját életéért és a saját boldogságáért kell felelősséget vállaljon.
Sikert és boldogságot: