Néhány évvel ezelőtt az egyik lányommal beszálltunk egy felvonóba, s velünk együtt beszállt egy idősebb bácsi is. A lányomra nézett, majd rám, aztán megkérdezte: Hány éves a lánya? Hat – válaszoltam. A bácsi elmosolyogta magát, majd azt mondta: Élvezze ki, amíg hat éves, mert jövőre a hatévesnek nyoma sem lesz!
Pontosan tudtam, mire gondol, mert a gyerekek olyan ütemben változnak – fejlődnek -, hogy szinte nem is lehet tartani velük a lépést. Ahogy telnek az évek azonban ez az egész lelassul és egy idő után – a legtöbb embernél – teljesen leáll. Nem fejlődünk tovább. Nem érezzük szükségét. Nem látjuk értelmét. Ellustulunk. Leragadunk a húsz-harminc-negyven éves énünknél.
Pedig szerintem úgy lenne a jó, ha életünk végéig – évről évre – megújulnánk. Hetvenegy évesen a hetvenéves énünk egy másik, jobb, fejlettebb változata legyünk. Abban a világban élünk, amikor erre gyakorlatilag ingyen számtalan lehetőség van.
S hogy miért? Mert megtehetjük. Újra meg újra felfedezhetjük magunkat. Beiratkozhatunk negyven évese egy hip-hop tánctanfolyamra. Megtanulhatunk gitározni évesen. Vagy lehetünk írók hetven évesen. Miért ne élveznénk ki mindazt, amit az élet nyújtani tud számunkra?
Sikert és boldogságot: