Volt egyszer egy tanár, akinek az osztályában a gyerekek folyton bántalmazták egymást – csúfolódtak, gúnyneveket aggattak egymásra, kiközösítették társaikat. A tanár sok mindennel próbálkozott, de sikertelenül, mindaddig, amíg egy hétfő reggelen beállított az osztályba, kezében egy almával. Ez a nap mindent megváltoztatott.
A gyerekek mit sem sejtettek, amikor meglátták a tanárt, kezében egy gyönyörű, kerek, piros almával. Az almát magasra emelte és azt kérdezte:
– Mi ez itt?
– Egy ropogós alma – felelte az egyik gyerek mosolyogva.
– Megennéd?
– Meg – csillant fel a diák szeme.
A tanár viszont fura dolgot művelt: az almát letette a földre. Ekkor hirtelen csend lett az osztályteremben. A tanár az alma köré, egy körbe vezényelte a gyerekeket, majd a lehető legfurább dolgot mondta:
– Ma almafocit fogunk játszani! – jelentette ki a gyerekek nagy döbbenetére. – Gyerünk, rúgjátok egymásnak az almát!
Tetszett a játék a gyerekeknek, vidáman rúgták egymásnak az almát. Volt, aki sajnálta és csak óvatosan gurította arrébb, volt, aki viszont jókorát belerúgott, hogy csak úgy repült és pattogott az alma a földön. Néhány perc után a tanár lefújta a meccset és mindenki visszaült a helyére. A tanár felvette az almát a földről és a gyerekek elé emelte:
– Mit láttok?
– Egy almát! – kiáltották a gyerekek kórusban. – Egy pocsék labdát – szólt bele az egyik lókötő a hátsó sorból.
– Megennéd? – kérdezte a tanár ugyanattól a fiútól, aki kissé vonakodva bólintott egyet. – Rendben – folytatta a tanár s az almát a katedrára helyezte -, visszatérünk erre később.
A „később” végül néhány órára rá volt, amikor is a tanár újra kezébe vette az almát. Ezúttal egy határozott mozdulattal az almát kettéroppantotta, majd a két oldalát az osztály felé fordította.
– Megennéd? – kérdezte a tanár a fiútól, aki undorodva bámult az alma megbarnult húsára.
– Nem – sütötte le a szemét.
– Látjátok, ez történik, amikor valakivel csúfolódtok. Amikor gúnyneveket szórtok egymásra. Amikor valakit kiközösítetek, mert valamiért más, mint ti. A felszínen nem sok látszik, még jót is nevettek közben. De az az ember legbelül megsérül, talán annyira, hogy soha nem lesz ugyanolyan, mint azelőtt. Tiszteljétek egymást.
A két fél almát visszatette a katedrára és még jó néhány napig ott hagyta emlékeztetőül a gyerekeknek, míg az alma teljesen elrothadt és bűzleni kezdett.
– Tiszteljétek egymást – mondta még egyszer, mielőtt kidobta az almát a kukába.
Ez a tanár egy csodálatos leckét adott, hiszen ezek a gyerekek egy életre megjegyezték, hogy a szavaiknak milyen súlya van, szándékosan egyikük sem bántott többé senkit.
A bántalmazás jelensége sajnos nem néhány elszigetelt eset, sokkal inkább mindennapos esemény. Az online világ ezen mit sem segített, sőt tetézi a bajt. Mindig is szükség volt arra, hogy harcoljunk a bántalmazások ellen, ezért tanítsuk a gyerekeinket a másság elfogadására, ahelyett, hogy kiemelnénk és negatív megvilágításba helyeznénk azokat. Tanítsuk meg őket a toleranciára, a kedvességre és a szeretetre – ha nem másért, akkor azért, mert soha nem tudhatjuk, akár ők is lehetnek a bántalmazók áldozatai.
Sikert és boldogságot: