A legtöbb ember, ha befizet a filmre, végigüli akkor is, ha vért izzad. Pedig nem omlik össze az univerzum, ha felállunk a film közepén és kisétálunk a moziból.
A párommal néhány éve színházba mentünk, mert állítólag jó darab – utólag jöttünk rá, hogy az illető, aki javasolta, valószínűleg végigszenvedte és csak szívatni akart… Elmondhatatlanul borzalmas színdarab volt, elég rágondolni s már érzem, hogy koppan be a szemem. Életem párjával van egy olyan képességünk, hogy csak egy pillantásból megértjük egymást. Elég hamar rájöttünk, hogy rossz döntés volt beülni ide. De mit tegyünk? A szünetben olajra léphetnénk, de a kabátok le vannak adva a ruhatárba, szégyen lenne kivenni őket. Mit tenne a legtöbb ember? Ha már befizettem, itt maradok, hátha a végére jó lesz! Nos, mi nem. Úgy döntöttünk, hogy nem érdekel, ki mit gondol, mi bizony a szünetben megpattanunk. És hadd mondjak valamit: a legjobb döntés volt!
Ahelyett, hogy a színházban szenvedtünk volna még több, mint egy órát, sétáltunk, sült gesztenyét ettünk, és azon nevettünk, hogy milyen jó dolgunk van, szemben azzal, ha a színházban maradtunk volna.
Olvasol egy könyvet, amiről már az első fejezet alatt érzed, hogy dögunalmas. Mit teszel? Kiolvasod, mert a végén hátha jó lesz?
Beülsz egy színdarabra, filmre, elmész egy koncertre, de nem telik jól. Mit teszel? Ha már befizettél, ezt bizony végignézed?
Rendelsz egy tíz gombócos fagyit, mert úúúúgy kívánod, de még a negyedénél sem tartasz, s már hányingered van. Mit teszel? Megeszed, mert drága volt és nem akarsz pazarolni?
És ezek csak a kisebb dolgok az életben. De mi van azokkal, akik egy olyan párkapcsolatban élnek, ami kiszívja az életet belőlük, de nem szállnak ki belőle, mert már túl sok időt és energiát belefektettek? Ugyanezt elmondhatjuk azokról, akik egy pocsék állásban szenvednek akár egy életen át.
Nem omlik össze a világ, ha meggondoljuk magunkat! Jogunkban áll, mert emberek vagyunk, tévedünk, néha nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy szerettük volna, néha irreális elvárásaink vannak, és néha beülünk egy haver javaslatára életünk legunalmasabb színdarabjára. Ha meggondoljuk magunkat, cselekedjünk! Minden olyan pillanattal, amit szenvedéssel, boldogtalanul töltünk el, elveszünk magunktól egy olyan pillanatot, amelyben boldogok lehettünk volna. Ezek a percek, órák, napok összeadódnak, és a végén akár években számolhatjuk azt az időt, amit tölthettünk volna egy pohár bor mellett a legjobb barátunkkal, felhívhattuk volna az édesanyánkat vagy olyan másvalamit csinálva, amitől jól érezzük magunkat.
Sikert és boldogságot: