Általában így vagyunk ezzel: addig törekszünk arra, hogy elérjük a szüleink elismerését, hogy végül „nagyon megokosodunk”, s úgy gondoljuk, mi többet tudunk, mint ők. De képzeld azt, hogy kirándulni mentek a szüleiddel. Ők hamarabb elindulnak, mert lassabban, óvatosabban, „öregesebben” vezetnek. Épp amikor indulnál, megszólal a telefonod, édesanyád az. Azt mondja: csak szólni akartam, hogy a 67-es úton baleset volt, inkább gyertek más útvonalon, mert órákba telhet, amíg a dugó felszabadul. 

Mit válaszolsz neki? Te nekem ne okoskodj! Jobban tudod és mész a saját fejed után? Nem, nyilván megköszönöd az infót, mert hasznos, megkímél a várakozástól s az idegeskedéstől. Miért volt hasznos az infó és egyáltalán miért rendelkeztek vele a szüleid? Mert hamarabb elindultak és előtted jártak az úton. 

Valahányszor tanácsot kapunk a szüleinktől, erre gondoljunk: ők előttünk járnak az úton, talán érdemes megfontolni, amit mondanak nekünk, s bizonyára nem rossz szándékuk van, hanem segíteni akarnak, s egyébként is, tisztelettel tartozunk nekik, a legkevesebb, amit tehetünk az, hogy végighallgatjuk őket.