Hogyan élvezzük a munkát, akkor is, ha most utáljuk?

Ha ezt olvasod, bizonyára van munkahelyed és nem feltétlenül vagy elégedett vele minden szempontból. Ennek több oka is lehet, mint például: idegesít egy kollégád, kicsi a fizetésed, hülye a főnököd, penész szagú az irodád vagy túl sokat kell túlórázni. 

Igen, rengeteg oka lehet az elégedetlenségednek, de van egy, amin minden múlhat: nem azt a munkát végzed, amit szívből csinálsz.

Ugyanis ha azt a munkád végzed, ami a szenvedélyed, nem fog érdekelni még az sem, ha folyton túlórázni kell egy penész szagú irodában, kicsi fizetésért. Igen, meg tudja nehezíteni a dolgod az idióta főnök vagy az idegesítő munkatárs, ellenben az ember szenvedélye annyira erős tud lenni, hogy még ezek is eltörpülnek mellette.

A gond ott van, hogy viszonylag kevés ember találja meg a szenvedélyét. Ennek elsősorban a társadalmi rendszerünk az okozója, ugyanis már gyerekként beskatulyáznak, és a „mindenki egyforma” elvén húzunk le túl sok évet úgy, hogy túl sok mindent meg kell tanulnunk, aminek felét meg sem jegyezzük, s a másik felét nem tudjuk felhasználni semmire. Itt hal ki a legtöbb emberből az az egyedi dolog, amiért ő valójában megszületett, s amiben ő úgy igazán ki tudna teljesedni. 

De nem kell beletörődni a sorsunkba. Szerintem van megoldás azok számára is, akik nem találták meg (vagy nem is keresik) a munkahelyi szenvedélyüket. Én a következő dolgot tenném: 

1. Elgondolkodnék rajta hosszan, hogy van-e olyan munka, ami iránt én elhivatottságot érzek. Aminek már csupán a gondolatától felcsillan a szemem. Ha igen, akkor mindent megtennék annak érdekében, hogy azzal tudjak foglalkozni a napi munkám során. Valószínűleg eleinte nem tudok majd sok időt szentelni rá, de igyekeznék a szabadidőmben minél többet foglalkozni vele, úgymond mellékállásként, hogy majd nyugodtan felmondhassak a jelenlegi munkahelyemen.
2. Ha nem tudnék ilyenre gondolni, akkor a meglévő munkahelyemre összpontosítanék. Ez az a munkahely, ahol jelenleg dolgozom, ha nem akarok váltani, akkor innen kell kihozzam a lehető legjobbat. És itt elsősorban nem a pénzre gondolok – a pénzcentrikus munka senkinek sem jó, sem a cégnek, sem nekem, mert mindig azt fogom lesni, hogyan lehetne több pénzt keresni. Ugyanabba a csapdába fogok esni, amiben jelenleg vagyok. Több lesz a keresetem, de boldogtalan leszek. 

Úgyhogy én magára a munkára, a tevékenységre fókuszálnék. Mi az, amit csinálok, és hogyan tudnám azt jobban csinálni? Arra törekednék, hogy én legyek a világon a legeslegjobb abban, amit csinálok. És ezt mindenféle hátsó szándék nélkül tenném, ez lenne az egyetlen célom: én legyek a legjobb. 

Tudom, hogy nem értékelik, tudom, hogy nem érdemlik meg, tudom, hogy nem lesz ettől több fizetésem – nem is azért csinálom, hanem azért, hogy én jól érezzem magam a bőrömben. A cél az, hogy a munka ne olyan munka legyen, ami leszívja minden energiámat, hanem inkább olyasmi legyen, mint egy hobbi.

Az előbbi mentalitásváltásnak rengeteg pozitív következménye lenne:

1. Mivel a fókuszom a munkán és magamon van, nem befolyásolnak túl nagy mértékben olyan külső tényezők, mint például a főnök, az irodai körülmények vagy a munkatársak. Nagyot dobna pozitív irányban az én általános elmeállapotomon.
2. Az ilyen lelkes munka gyakran nem marad jutalom nélkül: a felettesem is látni fogja, és előbb-utóbb ez a fizetésemen, előléptetésen is látszani fog. (Fontos, hogy ez a tény ne befolyásoljon! Ismétlem: ne ez legyen a szándék, hanem az, hogy a legjobb legyek abban, amit csinálok!)
3. De ami legfontosabb: jól érzem magam, miközben dolgozok és ez mindennél többet ér, hiszen a munkahelyemen töltöm az életem legkevesebb felét.