„Nem vagyok elég jó. Nem vagyok képes rá. Nincs meg bennem, ami kell hozzá.” Gyakran romboljuk saját életünket ilyen és ezekhez hasonló gondolatokkal. A megoldás csupán egyetlen kis szócska.

A kételyre úgy gondolok, mint egy bennünk tomboló hang, aminek feltett szándéka, hogy lebeszéljen bennünket mindenről, amit nem akarunk eléggé. Hiszen ha elég nagyon szeretnénk, senki és semmi nem tudna eltántorítani tőle, nem igaz?

A gond ott van, amikor valamit nagyon is szeretnénk, viszont nincs elég önbizalmunk, azaz nem hiszünk eléggé a képességeinkben. De itt részünk lehet egy remek felismerésben: nem velünk van a baj, nem mi vagyunk túl kevesek hozzá, hanem nincs elég tapasztalatunk, nem elég fejlettek a képességeink vagy nincs meg a megfelelő tudásunk. A jó hír az, hogy mindezek fejleszthetőek, mert emberek vagyunk és képesek vagyunk tanulni, gyűjthetünk tapasztalatot, fejleszthetjük képességeinket.

A hang a fejünkben azonban annyira hangosan kiabál, hogy elhiteti velünk a legnagyobb hazugságot: hogy mi nem vagyunk elég jók. Nagy különbség van azonban a következő kettő között: Nem vagyok elég jó vagy nem vagyok még elég jó. És ez az a varázsszó, amit be kell vetnünk, valahányszor kételyeink akadnak.

Nem vagyok elég jó… még!

Nem vagyok képes rá… még!

Nincs meg bennem, ami kell hozzá… még!

Ha kételkedünk, mondjuk „még”, míg a hang a fejünkben eltörpül és megértjük a különbséget aközött, hogy valamire nem vagyunk képesek vagy valamire nem vagyunk képesek… még!