A párommal soha nem veszekszünk. S nem azért, mert a mézeshetek fázisban lennénk (habár gyakran érzem úgy, hogy igen), hiszen több, mint 10 éve alkotunk ketten egy párt. S nem is azért, mert mindig az enyém lenne az utolsó szó („Igen, drágám…”). Más oka van.
Nem azt mondom, hogy soha nincsenek vitáink, de vigyázunk, hogy azokból soha ne legyen veszekedés. Szerintünk a veszekedés minden szempontból romboló, a viták pedig feleslegesek, ezért az a néhány, ami van, az is csendes és gyorsan lezajlik. Sokan úgy gondolják, hogy ezt lehetetlen megcsinálni – ezért meg sem próbálják. Nekünk így sikerült:
- Nem fontos, hogy kinek van igaza.
Számomra ezt volt a legnehezebb megszokni, mert nekem mindig igazam kellett legyen. Aztán megtanultam, hogy fontosabb a békesség. S különben is, lehet mindkét embernek egyszerre igaza. Neki az övé, nekem az enyém. Elfogadjuk egymás igazát, és szeretetben élünk tovább.
- Nem az a probléma, ami a probléma.
Azt vettük észre, hogy legtöbbször azért ideges és könnyebben irritálható egyik vagy másik, mert éhes. Vicces és nehéz volt ezt belátni, de amikor újra meg újra rávilágítottunk erre, beláttuk: nem vagyunk önmagunk, ha éhesek vagyunk. Biztos te is voltál már éhes-dühös. A megoldás is kézenfekvő: egyél.
- Nem az a probléma, amit annak mondunk.
Igen, jól látod, ez ugyanaz, mint a kettes pont, de mégsem. Mert van olyan, hogy az ember nem éhes és mégis valami birizgálja a csőrét. El is mondja, hogy mi. De a párommal tudjuk, hogy gyakran nem az a probléma, hanem valami régebbi sérelem vagy egy beteljesületlen elvárás. Erre a megoldás az, hogy mindkét fél maradjon nyitott és együtt keressük meg úgy a problémát, mint a megoldást.
Például: reggel nem kérdezte meg, hogy aludtam, pedig rosszat álmodtam és el akartam mondani. Délutánra ez a sérelmem tornyosul, és belekötök a másikba, hogy miért illatos wc-papírt vett, mert az drágább. Valójában lesz*rom, hogy illatos vagy sem a wc-papír… A párom azonban tudja, hogy ilyen butaságon nem vitatkozunk, tehát nem a wc-papír-sérelmemre reagál, nem vág vissza, nem kezdünk vitatkozni, veszekedni, hanem megértéssel és kíváncsisággal fordul felém. Azt próbálja kideríteni, hogy hol és mikor történt valami, amitől megbántódtam. Ilyenkor ha az ember magába néz, hamar megtalálja a problémát. Türelemmel várunk, amíg a másik kutat, esetleg mi is gondolkodunk, adunk pár tippet. Ha megvan, kimondjuk, s erre a párunk empátiával reagál (megérti, hogy ez miért esett rosszul nekünk), s így gyorsan elsimítjuk a nézeteltérésünket.
- Figyelem és kommunikáció.
Meg vagyok győződve róla, hogy az egymásra figyelés, valamint a nyílt, őszinte és gyakori kommunikáció az, ami a legtöbb konfliktust meggátolja köztünk. Csupán azzal, hogy mindig beszélünk az érzelmeinkről s mindig figyelünk a másikra, elkerülhetjük a viták és veszekedés java részét.
- Szeretet.
Ez az, ami minden eddigit felülmúl. Egy adott ponton a párkapcsolatunkban ráébredtünk arra, hogy az, hogy szeressük egymást, mindennél fontosabb. Fontosabb az apró vitáknál, fontosabb, mint hogy kinek van igaza, és egyszerűen sokkal jobb szeretni egymást, mint duzzogni, zsörtölődni, haragudni.
Mindent összefoglalva, mi úgy gondoljuk, hogy elsősorban egyetlen közös döntésen múlik az egész: mi szeretni akarjuk egymást életünk minden pillanatában. Pont.
Sikert és boldogságot: