Tudod, mi az élet tragédiája? Hogy hamarabb vége lesz, mint gondolnánk és sokkal hamarabb, mint szeretnénk. Ha meg így nézzük, akkor egyértelmű a következtetés: töltsük hasznosan a hátralévő időt! Nem számít, hány évesek vagyunk. Lényegtelen, hogy a múltban mit tettünk meg vagy mit nem. A most számít. Az a fontos, amit most teszünk meg.
De mit tegyünk? Hogyan döntsük el, mi hasznos, mi fontos, minek van értelme?
Dolgoznunk kell, hiszen pénzt kell keresni, mert ki kell fizetni a számlákat. Rendben. De ennyi? Huszonnégyből huszonnégyet dolgozni? Nem. Senki sem dolgozik ennyit. Ez csak egy kifogás. Csak azt nem értem, miért keresünk kifogásokat? Az életünkről van szó.
Képesek vagyunk kijelenteni: „Nekem jó így! Elégedett vagyok az életemmel. Semmit nem szeretnék változtatni!”? Amíg nem tudjuk ezt emelt fővel kimondani, nem vagyunk elégedettek, nem szeretjük az életünket úgy, ahogy van. Nem szeretjük a párkapcsolatunkat vagy nem szeretjük a munkánkat. Változtatni szeretnénk, de félünk. Kifogásokat gyártunk. Gyengének gondoljuk magunkat. Beletörődünk. Vége.
Azt akarjuk, hogy így legyen vége? Mert bizony így lesz! Az élet rövid, és ezt a fantasztikus ajándékot nem pazarolhatjuk el! Megérdemeljük, hogy boldogok legyünk! Megérdemeljük, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk az életünkből! A vicces az, hogy egyszerűbb, mint gondolnánk, csupán el kell engednünk a társadalmi nyomást, miszerint a dolgok birtoklása teszi boldoggá az embert.
Ez egy hazugság.
Úton-útfélen ezt halljuk: a pénz nem tesz boldoggá. Ugyanakkor elképesztően erős ennek a replikája: kivéve, ha van. Nem hisszük el a gazdagoknak, amikor azt mondják, hogy a pénz nem boldogít. Azt gondoljuk, hogy azért mondják, mert maguknak akarják megtartani a pénzt.
Pedig ez a valóság: a boldogság nem kézzelfogható, és pontosan olyasmi váltja ki, ami szintén nem kézzelfogható. Az teszi boldoggá az embert, ha elégedett. Ha értékesnek érezheti magát. Ha szerethet és viszontszeretik, meg elfogadják.
És akkor igazán boldog az ember, ha a fentiek mellett élményekben van része. Minél több van ezekből és minél intenzívebbek, annál boldogabb. Szintén nem kézzelfogható, ahogy az sem, amit ilyenkor érez az ember. Ezekből lesznek a mélyenszántó emlékek, amelyek – bármeddig is élünk – velünk utaznak, így az utunk végén bátran kijelenthetjük: ÉLTEM!
Sikert és boldogságot: