Ha azt mondom, mondj egy zsenit, azt mondod, Einstein. De mit válaszolnál, ha azt mondanám neked, hogy te magad is egy zseni vagy? Einsteinhez hasonlítanád magad és azt mondanád: nem, nem vagyok zseni. Igaz? Megpróbálom bebizonyítani, hogy mégis az vagy!
Volt egy fiatal srác, aki elvégezte a jogi egyetemet és beállt egy ügyvédi irodába, hogy „felvegye a szagot”. Rengeteget dolgozott, túlórázott, egyetlen szabad hétvégéje sem volt, de tudta, hogy ezt kell tennie ahhoz, hogy a karrierjében előreléphessen. A szülei nyomására lett ügyvéd, de annyira bízott bennük, hogy harminc éven át egyetlen percig sem kételkedett, hogy neki ezt kell tennie. Aztán az egyik késő esti órában, hullafáradtan vezetett hazafelé, és elaludt a kormánynál. Autójával az árokba borult, és legközelebb, amikor magához tért, a kórházban feküdt talpig gipszben. Túlélte a balesetet, viszont több csigolyája eltörött, az orvosok azt mondták, soha többé nem fog lábra állni.
Ahogy ott feküdt az ágyon, tele önsajnálattal, indulattal, haraggal, de teljesen mozdulatlanul, nem tudott másra gondolni, mint arra: hogyan jutottam ide? És ahogy mind ezen agyalt, egyre jobban és jobban eltávolodott a jelentől, vissza a múltba, egészen a gyermekkoráig, és eszébe jutott az, amikor az udvaron önfeledten játszott a szomszédok kutyáival. Ledöbbenve ébredt rá, hogy ez volt az utolsó olyan szakasz az életében, amikor igazán boldog volt.
Ez a fiatal srác, csodálatos módon, végül teljesen felépült, és ma két ágon tevékenykedik: kutyamenhelyeket épít, illetve van egy vakvezető kutya-iskolája.
A tanulság az, hogy a gyermekkor megválaszolja a felnőttkor nagy kérdését: mi az, amit szeretek, mi az, ami az én szenvedélyem?
Emlékezzünk rá, hogy mi volt az, amiben igazán jók voltunk gyerekként? Mi volt az a tantárgy, ami könnyen ment, mint a karikacsapás? Az is lehet, hogy az a valami, ami gyerekként lelkesített, nem az iskolai órákon történt, hanem az iskolán kívül. Lehet, hogy táncórára vagy rajzórára jártunk, vagy csak egyszerűen délutánonként a barátokkal „lógtunk”, de közben pontosan azt csináltuk, amiben igazán jók vagyunk, ami olyan könnyű volt, mint az 1×1.
Ha sikerül ezt megtalálni, életre kelthetjük a bennünk rejlő zsenit. Mert a zseni nem valami misztikus szuperképességekkel bíró személy:
zseni (főnév)
Rendkívüli tehetség. Kiemelkedő megfigyelési és gondolkodási képességgel rendelkező személy, aki a különlegesen jó ötleteit, megoldásait képes kitartó munkával valóra váltani.
És én hiszem, hogy mindenkinek – egytől egyig mindenkinek – van valamilyen rendkívüli tehetsége! Az a feladatunk, hogy megtaláljuk ezt!
Sikert és boldogságot: