Huszonöt éve vagyok vállalkozó, és bevallom, voltak idők, amikor a kudarcnak épp olyan íze volt, mint egy almának, ami kívül szép piros maradt, de amikor beleharaptam, rohadt-penészes íz áradt szét a számban. És ez az íz bizony mindig eszembe jut, amikor megkívánom az almát. De aztán rájöttem, a kudarc olyan, mint ez az alma-sztori – igaz, hogy egyszer megszívtam, de utána szinte az összes alma a legzamatosabb volt, amit valaha ettem.
Minden kudarc, amit elszenvedünk, a győzelem édes ízét hozza magával. Minden hiba, amit elkövetünk, egy új leckét tanít meg nekünk. És amint ezt megértjük, rájövünk, hogy az élet igazából egy nagy, összetett, de mégis gyönyörű kudarc-gyűjtemény.
A kudarc soha nem valaminek a vége, hanem egy lecke, egy tanulság, ami nem hátráltat, sőt, előre visz az életben. Ha egyszer elcsúszunk egy banánhéjon, következőben biztos kikerüljük vagy lendületet veszünk, hogy nagyobbat csúszhassunk.
Ezért ha legközelebb belebotlunk egy kudarcba, mint egy kósza banánhéjba, csak nevetni fogunk. Mert tudni fogjuk, hogy ez csak egy újabb lépés a siker felé. Ez a bukás azt jelzi, hogy próbálkozunk, hogy hajlandóak vagyunk kockázatot vállalni, és hogy mindig tanulunk.
A kudarc a legjobb barátunk, a legjobb tanárunk, a legjobb mentorunk. Akkor is ott van velünk, amikor a legjobban érezzük magunkat, és akkor is, amikor a legrosszabbul. Szóval emlékezzünk rá: a kudarc az egyetlen út a sikerhez, ne féljünk tőle, öleljük magunkhoz!
Sikert és boldogságot: