Péter mindig is humoros srác volt. A barátai imádták a vicceit, a családi összejöveteleken mindig ő volt a társaság középpontja. Sokszor mondogatták neki, hogy próbálja ki magát a stand-up comedy világában. Péter eleinte csak legyintett – ő, egy stand-up komikus? Nem, ez nem tűnt reális célnak.
De az ötlet nem hagyta nyugodni. Elkezdett utánanézni, hogyan is lesz valakiből stand-up komikus. Rájött, hogy a legtöbben az open mic esteken kezdik, ahol bárki kipróbálhatja magát. Péter úgy döntött, összeszedi a bátorságát és jelentkezik egy ilyen estre.
Az első fellépése előtt Péter rettenetesen izgult. Ott állt egy kicsi, majdnem üres bár színpadán, kezében a mikrofonnal. A közönség mindössze néhány emberből állt, főleg más kezdő komikusból, aki a saját fellépésére várt. Péter belekezdett a rutinjába, de a poénjai nem igazán ültek. Néhány udvarias kacaj, pár furcsálló pillantás – ennyi volt a reakció. Péter lesütött szemmel hagyta el a színpadot.
Hazaérve Péter majdnem feladta az egészet. Minek erőlködik? Nyilvánvalóan nincs tehetsége hozzá. De valami nem hagyta nyugodni. Eszébe jutott, amit az egyik tapasztaltabb komikus mondott neki: „Mindenki így kezdi. Az első fellépések szinte soha nem sikeresek. De ha kitartasz, ha tanulsz minden egyes alkalommal, előbb-utóbb eljön a te időd is.”
Péter úgy döntött, ad magának még egy esélyt. Átírta a rutinját, beépítette a tanulságokat az első fellépéséből. A második open mic este már valamivel jobban sikerült. Még mindig nem volt tökéletes, de már több volt a nevetés, és Péter is magabiztosabban állt a színpadon.
Ahogy teltek a hetek, Péter egyre több open mic esten lépett fel. Lassan kezdte megtalálni a saját hangját, a saját stílusát. Már nem csak udvarias kacajokat kapott, hanem őszinte nevetést. Sőt, néhány fellépése után más komikusok gratuláltak neki, biztatták, hogy folytassa.
Évekkel később, amikor Péter már elismert stand-up komikusként lépett fel teltházas színházakban, gyakran eszébe jutottak azok az első, bátortalan próbálkozások a kicsi, félhomályos bárokban. Rájött, hogy azok nélkül a „jelentéktelen” fellépések nélkül soha nem jutott volna el idáig. Minden egyes open mic este egy építőkocka volt, ami hozzájárult a sikeréhez, még ha akkor nem is tűnt annak.
Péter története emlékeztet minket arra, hogy az út a sikerhez ritkán egyenes és ritkán könnyű. Hogy a nagy dolgok kis lépésekkel kezdődnek. Hogy a kudarc nem a vég, hanem a fejlődés lehetősége.
Legközelebb, amikor úgy érzed, hogy az erőfeszítéseid jelentéktelenek, hogy nem vezetnek sehová, gondolj Péterre! Gondolj arra, hogy mások hol kezdték: a nagy előadó valahol egy üres bárban, minden sikeres blogger az első, figyelmen kívül hagyott bejegyzésekkel, minden táncművész az első botladozó lépésekkel.
Sikert és boldogságot: