Sok éven át mondogattam magamnak, hogy szeretem és elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok. De ha őszinte akarok lenni, a tetteim ennek gyakran ellentmondtak. Hajnali 2-ig fennmaradtam dolgozni, aztán másnap alig bírtam kikelni az ágyból. Azt mondtam, nincs időm rendszeresen mozogni, de órákig ültem a tévé előtt. Tudtam, hogy a gyorsételtől fáradtnak és levertnek érzem magam, mégis rendszeresen azt rendeltem. Folyton a kapcsolataim ápolásáról beszéltem, de hetek teltek el úgy, hogy még csak telefonon sem hívtam fel egy barátomat sem.
Aztán egy nap, ahogy a tükörbe néztem, megkérdeztem magamtól: „Ha tényleg szereted magad, miért bánsz így a testeddel és a lelkeddel?”
Ez a kérdés megállásra késztetett. Rájöttem, hogy bár szeretem magam elméletben, a gyakorlatban nem mindig úgy cselekszem, ahogy egy önmagát szerető ember tenné.
Az apró döntések ereje
Elkezdtem jobban odafigyelni a mindennapi választásaimra. Rájöttem, hogy az önszeretet nemcsak a nagy gesztusokról szól, hanem azokról az apró döntésekről is, amiket nap mint nap meghozunk.
Amikor egészséges ételt választottam a gyorsétterem helyett, azt üzentem magamnak, hogy törődöm a testemmel. Amikor időben lefeküdtem aludni, azt üzentem magamnak, hogy fontos a pihenésem. Amikor felhívtam egy régi barátot, azt üzentem magamnak, hogy értékesek számomra a kapcsolataim.
Ezek a kis döntések kezdtek összeadódni. Észrevettem, hogy jobban alszom, több energiám van, kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. De ami a legfontosabb, elkezdtem tényleg úgy érezni, hogy szeretem és tisztelem magam.
Az önszeretet egy folyamat
Persze ez nem ment egyik napról a másikra. Voltak visszaesések, voltak napok, amikor megint a régi szokásaim szerint cselekedtem. De most már nem ítéltem el magam ezért, hanem együttérzően fordultam magamhoz, és emlékeztettem magam, hogy az önszeretet egy folyamat, mint egy végtelen út.
Megtanultam, hogy ugyanolyan kedves és megértő legyek magamhoz, mint amilyen a szeretteimhez vagyok. Elkezdtem úgy tekinteni magamra, mint aki rám van bízva, akiről gondoskodnom kell. És ahogy egyre többször hoztam szeretetteljes döntéseket magammal kapcsolatban, egyre inkább rögzült bennem ez a hozzáállás.
Ma már tudom, hogy az önszeretet nem egy állapot, amit el lehet érni és kipipálni. Hanem egy folyamatos gyakorlat, egy tudatos elköteleződés amellett, hogy a saját legjobb érdekünkben cselekszünk.
És bár néha még mindig megbotlok, egyre természetesebbé válik, hogy úgy bánjak magammal, ahogy egy szeretett baráttal tenném. Mert rájöttem, hogy én vagyok a leghosszabb kapcsolatom az életben – és megérdemlem, hogy ezt a kapcsolatot a legnagyobb szeretettel és tisztelettel ápoljam.
Sikert és boldogságot: