Emlékszem, amikor pár évvel ezelőtt elvesztettem a munkámat. Egy multinacionális cégnél dolgoztam, jó fizetéssel, kényelmes pozícióban. Azt hittem, ez a stabilitás örökké tart majd. Aztán jött egy váratlan leépítés, és egyik napról a másikra munkanélküli lettem – meséli a történetét Laci.
Az első reakcióm: pánik
Először teljesen összeomlottam. Dühös voltam, csalódott, kétségbeesett. Úgy éreztem, kihúzták a lábam alól a talajt. Napokig csak otthon ültem, sajnáltam magam, és azon tűnődtem, miért pont velem történik ez.
De ahogy teltek a hetek, rá kellett jönnöm, hogy ez a hozzáállás sehova sem vezet. Igen, nehéz helyzetben voltam. Igen, igazságtalan volt, ami történt. De ha csak ezen rágódom, azzal nem változik semmi. Nekem kell változnom, nekem kell lépnem.
A kényelmetlenség mint lehetőség
Rájöttem, hogy bár ez a helyzet minden volt, csak nem kényelmes, valójában egy lehetőség is egyben. Lehetőség arra, hogy újraértékeljem az életem, a céljaimat, a prioritásaimat. Lehetőség arra, hogy kilépjek a komfortzónámból, és valami újba vágjak bele.
Elkezdtem átgondolni, mi az, amit igazán szeretek csinálni. Mik azok a készségek, amikben fejlődni szeretnék. Milyen irányba akarom vinni a karrieremet hosszú távon. Rájöttem, hogy bár a régi munkám kényelmes volt, valójában nem tett igazán boldoggá. Csak sodródtam az árral, ahelyett, hogy aktívan alakítottam volna az életem.
Ez a felismerés adott egy lökést, hogy változtassak. Jelentkeztem egy tanfolyamra, ami egy teljesen új területre vitt. Networking eseményekre jártam, hogy bővítsem a kapcsolataimat. Önkéntes munkát vállaltam, hogy tapasztalatot szerezzek. Minden nap tettem valamit, ami kihívást jelentett, ami kizökkentett a komfortzónámból.
Az akadályokon át vezet az út
Nem volt könnyű időszak. Sokszor éreztem magam bizonytalannak, frusztráltnak, kimerültnek. De ahogy egyre többször néztem szembe a kihívásokkal, valami elkezdett változni bennem. Egyre magabiztosabbnak éreztem magam. Egyre jobban bíztam abban, hogy képes vagyok kezelni a nehézségeket. A kudarcok már nem törtek le annyira, inkább tanulási lehetőségként tekintettem rájuk.
És lassanként az erőfeszítéseim kezdtek beérni. Az új készségeim, kapcsolataim, tapasztalataim révén elkezdtek jönni az állásajánlatok. Végül találtam egy munkát, ami nem csak anyagilag volt jobb, mint a régi, de sokkal inkább összhangban volt az érdeklődésemmel és az értékeimmel is.
De ami a legfontosabb: én magam is megváltoztam ezen az úton. Már nem az a ember voltam, aki a kényelembe és a biztonságba kapaszkodott. Hanem valaki, aki tudta, hogy képes szembenézni a kihívásokkal, és növekedni általuk. Valaki, aki nem a problémától menekül, hanem a megoldást keresi. Valaki, aki a saját kezébe veszi az élete irányítását.
Ez az időszak megtanított arra, hogy a nehézségek és a kényelmetlenségek valójában ajándékok. Persze, mikor benne vagyunk, ezt nagyon nehéz meglátni. De ha hajlandóak vagyunk kiállni a viharba ahelyett, hogy elbújnánk előle, ha hajlandóak vagyunk szembenézni a félelmeinkkel ahelyett, hogy menekülnénk előlük – akkor ezek a kihívások formálnak minket. Erősebbé, bölcsebbé, ellenállóbbá tesznek.
Ma már másképp tekintek a problémákra. Nem mondom, hogy örülök nekik – de tudom, hogy mindig hordoznak magukban egy lehetőséget. A növekedés, a fejlődés, a változás lehetőségét. És ha meg tudjuk ragadni ezt a lehetőséget, akkor a végén mindig gazdagabbak leszünk általa – még ha az út odáig rögös és kanyargós is.
Sikert és boldogságot: