Én ezt most elrontottam. És nem csak egy kicsit. De úgy gondoltam, ha már eljutottam idáig, mesélek róla, mert ki tudja, hátha valaki tanul belőle valamit. Vagy legalább jót nevet rajtam. Mert hát az élet – és különösen a vállalkozás – néha egyszerűen csak abszurd.
Visszaemlékezve az indulásra, én voltam az optimizmus csúcspontja. Úgy gondoltam, az autósiskola-bizniszben van potenciál. Már volt pár vállalkozásom és azt gondoltam – meglehetősen naivan -, hogy én bármiből tudok sikert faragni! Végül is, mindig lesznek fiatalok, akik meg akarnak tanulni vezetni, nem? Igaz, hogy valami belül, a gyomrom mélyén döfködött, mintha egy apró tüskét szúrna belém folyton valaki: „Biztos jó ötlet ez?”. De meggyőztem magam, hogy csak izgulok, mint egy első randin.
Elkezdtem építeni az iskolát. A napok teltek, én pedig rengeteg pénzt és még annál is több időt fektettem bele, hogy a vállalkozásom tökéletes legyen. Az autók, a papírmunka, a tanárok – mindent gondosan elrendeztem. Minden nap ott voltam az irodában, az íróasztalomnál, a papírjaim között, a számítógép előtt, a fülem tele a telefon csörgésével és a hátam merev a stressztől.
De valami mégsem stimmelt. Nem éreztem jól magam abban, amit csináltam, így elhanyagoltam ezt a vállalkozást. Hónapok teltek el és minden csak egyre rosszabb lett. Az autósiskola jobb hónapokban legfeljebb nullszaldós volt, a tanulók száma pedig nem nőtt, bármennyi pénzt fordítottunk reklámra. Órákat, napokat töltöttem el azon gondolkodva, hogy mit tehetnék még a cégért, és egyre inkább úgy éreztem, mintha egy horrorfilmben lennék, az, akire minden sarkon ott leselkedik az álarcos gyilkos.
Egy napon, amikor épp a folyosón sétáltam, egyik tanulónk jött szembe velem, az arcán az a tipikus feszült mosoly, ami a vezetési vizsga előtti pánik jele. Ránéztem, és hirtelen rádöbbentem, hogy én is pont ilyen vagyok. Feszült. Pánikban. De nem a vezetési vizsgától, hanem a saját vállalkozásomtól.
Aznap hazamentem és ott ültem a konyhaasztalnál, a fejem a kezemben, és azt gondoltam: „Ez így nem mehet tovább. Az a vállalkozás, amit az ember nem élvez csinálni, az nem vállalkozás, hanem egy börtön. Ezt be kell fejeznem.” És azonnal valami furcsa megnyugvást hozott ez a gondolat. Féltem, hogy ez a kudarc ráteszi a bélyegét a vállalkozói énemre, de nem így történt. Bár végül úgy döntöttem, hogy bezárom az autósiskolát és kudarcként könyvelem el, hosszú távon ez nem tántorított el attól, hogy újabb vállalkozásokba kezdjek. A kudarc nem csőd. Minden kudarcból tanulunk valamit, amit később felhasználhatunk. Én azt tanultam meg, hogy ha nem szeretem, ne csináljam. És azt is, hogy ahhoz, hogy tudjam, szeretem-e, meg kell próbálnom. Gyakorlatilag minden egyes kudarc csak erősebbé és bölcsebbé tett, és egy lépéssel közelebb hozott a sikerhez.
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
- Miért jó a kudarc?
A kudarc jó, mert lehetőséget ad arra, hogy tanuljunk belőle. Minden egyes kudarc új ismereteket és tapasztalatokat hoz, amelyek segítenek fejlődni és sikeresnek lenni a jövőben.
- Mitől leszek sikeres?
A sikeres emberek nem attól lesznek sikeresek, hogy soha nem hibáznak. Attól lesznek sikeresek, hogy a hibáikból tanulnak és nem adják fel, hanem továbbra is kitartóan próbálkoznak.
- Hogyan kezeljem a kudarcot?
A kudarc kezelése elsősorban a hozzáállás kérdése. Ha úgy tekintünk rá, mint egy lehetőségre a tanulásra és fejlődésre, akkor sokkal könnyebb lesz megbirkózni vele.
- Mit tegyek, ha kudarcot vallottam?
Ne add fel! Használd a kudarcot, mint lehetőséget a tanulásra, és alkalmazd az újonnan szerzett tudást a jövőben.
- Hogyan lehetek biztos a sikerben?
A siker sosem garantált, de ha hajlandó vagy tanulni a hibáidból és kitartóan próbálkozni, akkor már nagy lépést tettél a siker felé.
Sikert és boldogságot: