A suliból egyenesen dolgozni mentem, ahol reggel 6-kor kezdtem. Ez 24 éve volt és még mindig korán kelek. Megszoktam? Lehet. Megtehetném, hogy addig aludjak, amíg kedvem tartja, mégis úgy döntöttem, maradok a korán kelés mellett. Miért és hogyan?
Íme.
Hallgasd meg (2:42 perc) ⇩
Olvasd el (2 perc) ⇩
Ha korán felkelek, olyan dolgokat csinálok, amiket egyébként nem tennék: edzés, nyújtás, meditálás. Ez mind jót tesz nekem, az egészségemnek, a fittségemnek. Észszerűtlen lenne ezeket kihagyni. Mondhatnád, hogy de hát ha megteheted, hogy addig aludj, amíg szeretnél, akkor azt is megteheted, hogy azután végezd el ezt a rutint. Ez igaz. Megtehetném. De nem teszem. Nem azért, mert ne akarnám, hanem mert tudom, hiszen próbáltam. Ha később kelek fel, már mások a prioritások. Ezért kelek korán.
A hogyan az érdekesebb: nem használok ébresztőt, mégis az esetek 90%-ában ébren vagyok 5 és 6 óra között. Ez valószínűleg megszokás kérdése, de akár használnék ébresztőórát, akár nem, a lényeg, hogy amikor kell vagy amikor szeretnék, tudjak felkelni, akkor is, ha a hang a fejemben ellenkezik. És bizony minden taktikát bevet: olyan jó itt…, csak még öt percet…, megérdemled…, nem is akarsz felkelni…, hiányzik most neked, hogy ott szenvedj a futópadon?…, semmi kedvem hozzá…, nem akarom… Nagyon erős a kísértés! Az én taktikám az, hogy azt mondom magamnak: ne gondolkodj, csak csináld! És felkelek.
Az első öt perc nem a legjobb, legszívesebben visszabújnék a puha takaró alá. De mondom magamnak újra: ne gondolkodj, csak csináld! Tudom, mi a dolgom, az edzőruha elő van készítve, csak veszem magamra és indulok. Ahogy telik az idő, úgy érzem egyre jobban magam, és nagyjából a második lefutott kilométer után már remekül vagyok!
Tudom, mert tudatosítottam magamban napközben: amikor korán kelek és a reggeli rutint elvégzem, jobban érzem magam. Tehát azt mondom magamnak: ne gondolkodj, csak csináld. Mert ha gondolkodok, egészen biztos, hogy lebeszélem magam.
Sikert és boldogságot: