Boldogság

Reggel 6:42. A konyhában félhomály, a kávé még csak gőzölög, és már nyúlsz a telefonodért. „Csak egy percre.” Aztán húsz lesz belőle. Ismerős?

Azt vettem észre, hogy a legtöbben nem akkor ijednek meg, amikor boldogtalanok. Hanem akkor, amikor már semmin sem lepődnek meg. Amikor a jó hír is csak „oké”, a rossz meg csak „persze”. Nincs kilengés. Nincs igazi öröm, de igazi düh sem. Csak egy furcsa, szürke alapzaj.

Megjön a fizetés, két napig minden rendben lévőnek tűnik, aztán hirtelen a pénz elkezd úgy viselkedni, mint a fél pár zoknik a mosásban: egyszerűen eltűnik. Nem feltétlenül azért, mert kevés volt. Sokszor azért, mert nem volt hozzá térkép.

Ismerős az a reggel, amikor már az első öt perc jelzi: „na, ma nem te nyersz”? Kiborul a kávé, a busz elmegy az orrod előtt, és valaki már korán úgy néz rád, mintha te lennél minden baj forrása. Ilyenkor két út van: visszabújsz az ágyba (lélekben legalább), vagy azt mondod: oké, nézzük, mit lehet ebből kihozni.

Van az a nap, amikor már az első percben érzed: ma minden egy kicsit ellened dolgozik. A motivációs idézetek ilyenkor különösen irritálóak. „Higgy magadban!” – persze, majd ha a kávéfőző is együttműködik. Ilyenkor nem életfilozófiára van szükség. Hanem egy gyors mentőakcióra. Egyetlen óra. Nem csodaszer. De meglepően sok mindent helyre tud billenteni.

Állsz a saját történeted közepén, és teljes lendülettel mutogatsz minden irányba: a főnökre, az exedre, a szülőkre, a gazdaságra, a szomszéd kutyájára. Bárkire. Csak soha nem magadra. Mindig más a hibás, más a felelős, más, más, más…

Reggel van. A fürdőszobában félhomály, a kávé még csak terv, te pedig a tükör előtt állsz, kissé kócos hajjal és azzal a jellegzetes „ma még bármi lehet” arckifejezéssel. Fogkefe a szájban, fejben már pörög a nap. És ilyenkor jó lenne, ha a tükör nem csak visszanézne rád, hanem néha vissza is szólna. Nem hosszú monológokkal. Csak pár mondattal. Olyanokkal, amiket érdemes lenne tényleg felírni a tükörre – mondjuk egy filccel, amit aztán három hétig nem sikerül teljesen lemosni.

Reggel a piros lámpánál állsz. Valaki rád dudál hátulról. A gyomrod összerándul, a pulzusod megugrik, és mire zöld lesz a lámpa, már félig kész forgatókönyv van a fejedben arról, hogy mennyire idióta az illető. Ismerős?