Boldogság

Egy régi vágyad végre teljesül. Megkapod a diplomát. Megvan az előléptetés. Ott állsz a frissen átvett új autó mellett. Vagy végre összejöttök valakivel, akire régóta szemet vetettél. És várod a boldogságot! Aztán… semmi. Két nap múlva ugyanazt a fáradt, kissé üres „oké, és akkor most mi van?” érzést érzed, mint korábban.

Van az a nap, amikor még a kedvenc bögrédben gőzölgő kávé is íztelennek tűnik. Amikor az ébresztőóra nemcsak a testedet, hanem a lelkedet is fáradtan köszönti. Ilyenkor úgy érzed, mintha az élet kikapcsolta volna a színeit, és te csak egy fakó díszletben mozognál.

Van az a pillanat, amikor reggel megszólal az ébresztő, és te már előre érzed, hogy ez megint egy „robotnap” lesz. Felkelsz, dolgozol, hazamész, alszol, majd kezded elölről. A legtöbben azt mondanák, hogy mindezt a pénzért csinálják. Logikus válasz. Csak épp szomorú.

A világon tízből hét ember utálja a munkahelyét. Ha ez még csak félig igaz, akkor is szomorú. Te is közéjük tartozol? Akkor figyelj: ez az öt jel elárulja, hogy talán ideje új irányt venned.

Volt már olyan napod, amikor egész nap azon kattogtál, hogy „mi lesz, ha…” – aztán estére kiderült, hogy semmi különös? A világ nem omlott össze, a nap másnap is felkelt, és te még mindig itt vagy. Mégis, mennyi időt pazarolunk el arra, hogy mindent túlgondolunk, miközben az élet legjobb pillanatai pont akkor történnek, amikor nem próbálunk mindent kézben tartani.

A jó bor és a tartós kapcsolat között több a hasonlóság, mint hinnéd. Mindkettő idővel érik, de csak akkor, ha van bennük valami különleges összetevő. A párkapcsolatok esetében ez nem más, mint a közös nevetés – és nem, most tényleg nem viccelek.

Kaptad már azon magad, hogy egy régi ismerősöd Instáját görgetve egyre kisebbnek érzed magad? „Bezzeg neki már háza van… bezzeg ő már vezető… bezzeg ő bejárta a fél világot…” – közben meg te a kanapén ülsz, kezeden a bögre, és azon gondolkodsz, vajon mikor maradtál le az életről. Pedig a válasz egyszerű: nem maradtál le semmiről, csak rossz tükörbe nézel.

Volt már olyan érzésed, hogy eltörpülsz az univerzum mérete mellett? Hogy csak egy porszem vagy a végtelenben? Én is átéltem ezt. Utoljára, amikor megnéztem ezt a videót: https://youtu.be/GoW8Tf7hTGA?t=41 Az első gondolataim ilyenkor mindig ugyanazok: „mi értelme ennek az egésznek? Olyan kicsi vagyok, hogy semmit sem számítok!”