Egészség

Tudod, mi a közös egy túlpörgő agyban és egy mosógépben centrifuga üzemmódban? Mindkettő olyan tempón forog, hogy legszívesebben ráírnád filccel: „Ne nyúlj hozzá, amíg el nem csendesedik.” Csakhogy a mosógépen van stop gomb. Az agyadon meg… hát, papíron nincs. A gyakorlatban viszont van egy kis, olcsó „vészleállító”, csak senki nem csomagolta bele a használati utasításba. És igen: túlgondolkodóként valószínűleg te már rég kitaláltad, miért nem fog működni. (Nyugi, erről is beszélünk.)

Reggel ültem a kanapén, a kávém már csak langyos volt, és azon gondolkodtam, hogy mennyi mindent csináltam volna már, ha nem gondolkodnék ennyit. Aztán eszembe jutott egy barátom mondata: „Te, ha 15 percet kocognál, most nem itt zombulnál.” Szemtelen volt, de igaza lett.

Volt már olyan napod, amikor a tested a tárgyalóban ült, de a fejed már a hűtő előtt kutatta, maradt-e tegnapról tiramisu? Vagy amikor hazaértél, és a kanapén is a holnapi prezentáció pörgött benned, mint egy végtelenített reklámblokk? Nem veled van a baj. Csak épp nem ott jársz, ahol a lábad.

Tudod mennyi időt pazarolsz el az aggódásra? Komolyan. Te is az vagy, aki leül minden reggel, és azzal kezdi a napot, hogy „ma is stresszelek valamin, mert miért ne?”. A Liberty Mutual Insurance kutatása szerint az emberek 38%-a minden nap aggódik valami miatt. Ez már önmagában is aggasztó, nem?

Csak pörögsz, de valójában sehová sem jutsz? A telefon pittyeg, a határidők szorítanak, és valahol a háttérben a gondolataid is úgy kavarognak, mint egy túltöltött mosógép centrifugája? Ez a cikk neked szól. Mert lehet, hogy épp most jött el az a pillanat, amikor meg kéne állnod. Nem holnap, nem majd, ha „vége lesz a hajtásnak” (spoiler: soha nem lesz), hanem most. Itt és most.

Van valami különös abban, ahogy az élet működik. Akár zongorázni tanulsz, akár egy kapcsolatot próbálsz életben tartani, akár azt szeretnéd, hogy végre ne háromnapos fellángolás legyen az „új életed” – mindig ugyanoda lyukadsz ki: az ismétléshez. Igen, ahhoz a bizonyos unalmas, szürke, kicsit monoton dologhoz, ami valójában a legnagyobb varázslatot rejti magában.

Képzeld el, hogy nagy prezentáció előtt állsz, vagy épp egy kellemetlen beszélgetésre készülsz. Izzad a tenyered, remeg a térded, és úgy érzed, mintha tonnás súly nehezedne a válladra. De mi van, ha azt mondom, hogy a leggyorsabb stresszoldó nem egy tablettában, hanem egy egyszerű ölelésben rejlik?

Egy szelet csokitortával kezdődik. Nem a világ vége, ugye? Aztán jön a „csak most az egyszer” kifogás, meg a „majd holnap” fogadkozás. És mire észbe kapunk, a jövőbeli énünk szép csendben ott ül a sarokban, fáradtan, kicsit dühösen, és valószínűleg puffadtan. Az ember képes saját magát úgy átejteni, mint egy rutinos illuzionista a közönségét. De míg a trükk végén jön a taps, a saját trükkjeink után többnyire csak fásultság marad.