Életmód

Reggel 8:12. A kávé még félig meleg, a villamos késik, és valaki már harmadszor sóhajt látványosan a hátad mögött. Ismerős jelenet? Az ilyen apró pillanatokban dől el, milyen napod lesz. Nem a villamos miatt. Hanem amiatt, amit te kezdesz a helyzettel.

Reggel van. A fürdőszobában félhomály, a kávé még csak terv, te pedig a tükör előtt állsz, kissé kócos hajjal és azzal a jellegzetes „ma még bármi lehet” arckifejezéssel. Fogkefe a szájban, fejben már pörög a nap. És ilyenkor jó lenne, ha a tükör nem csak visszanézne rád, hanem néha vissza is szólna. Nem hosszú monológokkal. Csak pár mondattal. Olyanokkal, amiket érdemes lenne tényleg felírni a tükörre – mondjuk egy filccel, amit aztán három hétig nem sikerül teljesen lemosni.

Van valami furcsán kielégítő abban, amikor az ember egy zacskó chips alján még az utolsó morzsát is kikaparja. Jó érzés pár másodpercig – aztán marad a só és az üresség. A hírfogyasztás sokszor pont ilyen.

Fekszel az ágyban, csak „egy percre” megnyitod az Instagramot, és tíz perc múlva már úgy érzed, valamit nagyon elrontottál az életben. Mások napfelkeltében jógáznak. Mosolyogva kortyolják a matcha lattét. A lakásuk olyan, mintha egy lakberendezési magazinból lépett volna ki. Közben te ott ülsz a kanapén egy kissé megégett pirítóssal, és azon gondolkodsz: mikor lett mindenki más élete ilyen tökéletes? A rövid válasz: nem lett. Csak nagyon jól meg van rendezve.

Reggel 6:47. Nem azért nézel az órára, mert csörög, hanem mert kipihenten kinyílt a szemed. Kint fény van. Nem rohansz. A kávé nem „üzemanyag”, hanem íz. És a legnagyobb dilemmád tényleg az: ma a kertben reggelizz, vagy elugorj a vízpartra?

Öt perc a boltig. Ennyi az egész. Cipő fel, kulcs a zsebben, ajtó csukódik. A puszi ilyenkor sokszor formalitásnak tűnik, afféle automatikus mozdulatnak, mint amikor lekapcsolod a villanyt. Aztán jön egy mondat: „Mi van, ha ez az utolsó alkalom, hogy látlak?”

Este beesel az ágyba, és nem a fáradtság a gond. Hanem az a tompa érzés, hogy „oké volt” a nap. Csak épp nem volt jó. Nem volt izgalmas. Nem volt a tiéd. Csak elment melletted.

Ma reggel egy férfi kiszállt az autójából a piros lámpánál, és úgy csapta be az ajtót, mintha minimum az egész világ összeesküdött volna ellene. A dudálás öt másodpercig tartott. A düh – valószínűleg órákig.