Motiváció

Volt már olyan napod, amikor reggel még hősiesen eldöntötted, hogy ma nem nassolsz, este nyolckor pedig a kanapén ültél, és azon gondolkodtál, mikor ürült ki a zacskó?

Van az a sofőr a reggeli dugóban. Tudod, aki idegesen cikázik, sávot vált sáv után, mintha ettől hirtelen eltűnne előtte húsz autó. És van az a másik típus is: aki a sikerért rohan, öt évre előre mindent kiszámol, táblázatot gyárt az álmaiból, majd dühös lesz, amikor az élet nem hajlandó együttműködni. A közös bennük? Azt hiszik, gyorsítani lehet azt, ami nem rajtuk múlik. Pedig egyetlen dolog van, ami tényleg a kezedben van. Nem a teljes út. Nem a végállomás. Hanem a következő lépés. Ülj le. Igyál egy korty kávét. Beszéljünk erről.

Gondoltad már ezt: „Na jó, holnaptól rend lesz…”? Aztán másnap reggel ugyanott állsz, ugyanazzal a bögrével, és az edzős cuccod megint egy dekoratív kupacban pihen a széken. Ismerős? A visszatérő hibák nem azért bosszantóak, mert „jaj, hát megint elrontottam”, hanem mert közben valahol mélyen mindig elhisszük: most tényleg más lesz. És ez a rész a legviccesebb… meg a legkegyetlenebb.

Nem az időd kevés, hanem a fejed van tele felesleges zajjal. Nekem ez egy teljesen hétköznapi helyzetben ütött be: ültem a kanapén, és már megint azon pörögtem, hogy „mit rontok el”, miközben valójában csak jobb kérdéseket kellett volna feltennem magamnak.

Van az a januári pillanat, amikor hirtelen mindenki vezérigazgató lesz a saját életében. Új füzet. Új app. Új fogadalom. „Idén végre rendbe teszem magam.” Aztán jön egy átlagos kedd, egy túl hosszú nap, egy „csak egy rész”-nek indult Netflix-maraton… és a nagy cél ugyanott végzi, ahol a karácsonyi bejgli morzsái: a kanapé repedéseiben.

Van az a pillanat, amikor diadalittasan beírsz valamit a jegyzetek közé: „Ez az! Megvan!” Aztán másnap reggel visszanézed, és úgy érzed magad, mint aki részegen üzent magának a jövőből: „mi a fenét akartam ezzel?” Ez teljesen normális. Az első ötlet nagyon ritkán a „késztermék”. Inkább olyan, mint amikor a szakács felteszi a pörköltet. Még nem pörkölt, csak egy fazéknyi remény, hagyma és hangulat.

Tegnap még könnyű volt okosnak lenni: „idén egy dologra fókuszálok”. Ma már kevésbé menő, mert itt van a pillanat, amikor a nagy terv találkozik a kanapéval, a maradék bejglivel, meg azzal a fura, január 1-jei csenddel. És most jön a kérdés, amitől a legtöbb fogadalom úgy tűnik el, mint a pezsgő buborékja: mi az első lépés? Nem a „teljes életmódváltás”, nem a „mától új ember vagyok”, hanem az a kicsi, vállalható mozdulat, ami után már nehezebb visszafordulni, mint megcsinálni.

December 31. A nap, amikor a naptár hirtelen főnöknek képzeli magát, és mindenhol azt suttogja: „Na? Na?? Most már tényleg összeszeded magad?”Közben te valószínűleg ugyanazt csinálod, mint máskor: próbálsz élni, néha ügyesen, néha összevissza. És igen, holnap is te ébredsz a párnádon. Legfeljebb kicsit szikárabb arccal, mert a pezsgőnek is van beleszólása.