Produktivitás

Tudod, mi a közös a rossz hangulatban és a mocsárban? Minél többet vergődsz benne, annál mélyebbre süllyedsz. Ha legközelebb azon kapod magad, hogy órák óta ugyanazon rágódsz, itt az ideje váltani – de nem úgy, ahogy gondolnád.

Van egy fura csapda az életben. Évekig keresed, miben vagy jó, közben meg lehet, hogy már rég csinálod. Csak nem veszed komolyan. Mert ami könnyen megy, arra legyintesz: „á, ez semmi”. Spoiler: másoknak nagyon nem semmi.

Volt már olyan napod, amikor reggel még hősiesen eldöntötted, hogy ma nem nassolsz, este nyolckor pedig a kanapén ültél, és azon gondolkodtál, mikor ürült ki a zacskó?

Van az a sofőr a reggeli dugóban. Tudod, aki idegesen cikázik, sávot vált sáv után, mintha ettől hirtelen eltűnne előtte húsz autó. És van az a másik típus is: aki a sikerért rohan, öt évre előre mindent kiszámol, táblázatot gyárt az álmaiból, majd dühös lesz, amikor az élet nem hajlandó együttműködni. A közös bennük? Azt hiszik, gyorsítani lehet azt, ami nem rajtuk múlik. Pedig egyetlen dolog van, ami tényleg a kezedben van. Nem a teljes út. Nem a végállomás. Hanem a következő lépés. Ülj le. Igyál egy korty kávét. Beszéljünk erről.

Tudod, mi a közös egy túlpörgő agyban és egy mosógépben centrifuga üzemmódban? Mindkettő olyan tempón forog, hogy legszívesebben ráírnád filccel: „Ne nyúlj hozzá, amíg el nem csendesedik.” Csakhogy a mosógépen van stop gomb. Az agyadon meg… hát, papíron nincs. A gyakorlatban viszont van egy kis, olcsó „vészleállító”, csak senki nem csomagolta bele a használati utasításba. És igen: túlgondolkodóként valószínűleg te már rég kitaláltad, miért nem fog működni. (Nyugi, erről is beszélünk.)

Van az a pillanat, amikor diadalittasan beírsz valamit a jegyzetek közé: „Ez az! Megvan!” Aztán másnap reggel visszanézed, és úgy érzed magad, mint aki részegen üzent magának a jövőből: „mi a fenét akartam ezzel?” Ez teljesen normális. Az első ötlet nagyon ritkán a „késztermék”. Inkább olyan, mint amikor a szakács felteszi a pörköltet. Még nem pörkölt, csak egy fazéknyi remény, hagyma és hangulat.

Tegnap még könnyű volt okosnak lenni: „idén egy dologra fókuszálok”. Ma már kevésbé menő, mert itt van a pillanat, amikor a nagy terv találkozik a kanapéval, a maradék bejglivel, meg azzal a fura, január 1-jei csenddel. És most jön a kérdés, amitől a legtöbb fogadalom úgy tűnik el, mint a pezsgő buborékja: mi az első lépés? Nem a „teljes életmódváltás”, nem a „mától új ember vagyok”, hanem az a kicsi, vállalható mozdulat, ami után már nehezebb visszafordulni, mint megcsinálni.

Az amatőr sokszor ott rontja el, hogy mindenre választ akar adni. Mindenre igent, mindenre megoldást, mindenre reakciót. Olyan, mint a kezdő zongorista, aki a teljes billentyűzetet végigtapossa, hátha egyszer csak megszületik a „Für Elise 2.0”. A mester viszont tudja, hogy a zene nem attól lesz zene, hogy több hangot teszel bele. Hanem attól, hogy van benne szünet. A haladás nagyon gyakran nem „még egy dolog” hozzáadása. Hanem egy dolog elhagyása.