Siker

Láttál már olyan embert, aki mintha titokban szuperhős lenne? Aki hajnalban már fut, napközben világot ment, este pedig még mindig mosolyog? Sokáig azt hittem, ezek az emberek valami különleges képességgel születtek. Aztán rájöttem: nem a génjeikben van a titok, hanem a fejükben.

Van, aki az ötleteit úgy őrzi, mintha aranyrudakat dugdosna a párnája alá. Fél, hogy ha megosztja őket, akkor szegényebb lesz. Pedig az ötletek nem olyanok, mint a pénz vagy az alma, amit ha odaadunk, nekünk kevesebb marad. Az ötletek inkább olyanok, mint a tűz – minél több gyertyát gyújtasz vele, annál világosabb lesz a szoba.

Van valami különös abban, ahogy az élet működik. Akár zongorázni tanulsz, akár egy kapcsolatot próbálsz életben tartani, akár azt szeretnéd, hogy végre ne háromnapos fellángolás legyen az „új életed” – mindig ugyanoda lyukadsz ki: az ismétléshez. Igen, ahhoz a bizonyos unalmas, szürke, kicsit monoton dologhoz, ami valójában a legnagyobb varázslatot rejti magában.

Mi lenne, ha a tíz évvel idősebb éned most megjelenne az ajtóban? Mosolyogva megölelne, és azt mondaná: „Köszönöm, hogy nem adtad fel”? Vagy csak sóhajtana egyet, és odavetné: „Komolyan, erre ment el tíz év?” Ha inkább az utóbbi verzió rémlik fel, talán itt az ideje újragondolni, mit építesz ma a jövőd alapjaiba.

Ki gondolná, hogy a szépségipar egyik királynője nem kastélyban, hanem egy Queens-i kis lakásban kezdte a pályafutását? Estée Lauder, vagyis eredeti nevén Josephine Esther Mentzer nem kapta készen a lehetőségeket: a nagybátyja kozmetikai laborjában tanulta meg a szakma alapjait, miközben mások a gazdasági válság szorításában a túlélésért küzdöttek. Ő viszont krémeket kevert a konyhaasztalon, és azt ismételgette magának: „ebből egyszer birodalom lesz”. És tényleg az lett. Na de mit csinált másképp, mint azok, akik csak beszélnek a terveikről, de két hét után kifulladnak? A titka brutálisan egyszerű: fókusz.

Toxikus főnök? Rideg szülők? Megcsalás? Nem, ezek nem a te hibáid. De mindegyik szuper kifogás arra, miért nem ott tartasz az életedben, ahol szeretnél. Csakhogy van egy apró csavar a történetben: lehet, hogy tényleg nem te okoztad, ami történt, de az, hogyan reagálsz rá, kizárólag a te kezedben van. Spoiler: az ujjal mutogatás még soha senkit nem juttatott előrébb.

Őszintén, mikor kaptál utoljára önbizalmat ajándékba? Pontosan: soha. Senki nem dobja utánad, mint egy TikTok-filtert, amitől hirtelen minden szebbnek tűnik. A magabiztosság inkább olyan, mint a kondibérlet: ha nem jársz le edzeni, hiába van a zsebedben, semmit nem ér. Az emberek, akik magabiztosnak tűnnek, nem úgy születtek, hogy már az óvodában TED-talkot tartottak a homokozóban. Csak elégszer estek pofára ahhoz, hogy megtanulják: a kudarc nem főműsoridős dráma, hanem egy unalmas epizód a sorozatban, amit simán átugorhatsz.

Volt már olyan, hogy egy ötleted szárnyra kapott, majd pár perc alatt eltemetted a „mi van, ha” forgatókönyvek alatt? „Mi van, ha nem sikerül?”, „Mi van, ha kinevetnek?”, „Mi van, ha belebukom?” – és mire észbe kaptál, a lelkesedésed már rég a múlté volt. De mi történne, ha egyszer a „mi van, ha sikerül?” kérdés kapna legalább akkora figyelmet, mint a kételyeink? Lehet, hogy pont itt az ideje újradrótozni a gondolkodásunkat, és más szemmel nézni a kudarc lehetőségét.