Van valami furcsán kielégítő abban, amikor az ember egy zacskó chips alján még az utolsó morzsát is kikaparja. Jó érzés pár másodpercig – aztán marad a só és az üresség. A hírfogyasztás sokszor pont ilyen.

Fekszel az ágyban, csak „egy percre” megnyitod az Instagramot, és tíz perc múlva már úgy érzed, valamit nagyon elrontottál az életben. Mások napfelkeltében jógáznak. Mosolyogva kortyolják a matcha lattét. A lakásuk olyan, mintha egy lakberendezési magazinból lépett volna ki. Közben te ott ülsz a kanapén egy kissé megégett pirítóssal, és azon gondolkodsz: mikor lett mindenki más élete ilyen tökéletes? A rövid válasz: nem lett. Csak nagyon jól meg van rendezve.

Reggel a piros lámpánál állsz. Valaki rád dudál hátulról. A gyomrod összerándul, a pulzusod megugrik, és mire zöld lesz a lámpa, már félig kész forgatókönyv van a fejedben arról, hogy mennyire idióta az illető. Ismerős?

Péntek este. A konyhában félhomály, a hűtő zúg, te pedig úgy érzed magad, mint egy leeresztett lufi. Belépsz az ajtón, és már érkezik is: „Megint késtél.” Te pedig reflexből: „Nem is, csak öt perc volt.” És mire lerúgod a cipőd, már ott álltok a képzeletbeli ringben.