Az emberek, hogy boldogok legyenek, hajszolják a hatalmat, a pénzt, az elismerést, a hírnevet, a vagyont, a tökéletes alakot és a tökéletes barátokat. Bármit is sikerül mindezekből megszerezniük, csak átmenetileg érzik boldognak magukat. Soha nem elégednek meg, mindig többet, szebbet, nagyobbat akarnak.
Ez az elégedetlenség a vérünkben van (vagy ha úgy tetszik, a génjeinkben) és alapjában véve egy jó dolog, hiszen ha nem lennénk ilyenek, valahol egy barlang mélyén próbálnánk kövekből olyan fegyvert faricskolni, amivel a fűszoknyás élettársunkat meg tudjuk védeni a hiénáktól (és itt nem csak a szó szerinti ragadozókra gondolok). A kíváncsiságunknak és az elégedetlenségünknek köszönhetjük az emberiség fejlődését.
Sajnos e két tulajdonságnak hála, számtalan ember frusztrált, szorong vagy egyenesen depressziós. Ennek az az oka, hogy az elégedetlenséget az ego vezérli, és ha az ego átveszi az irányítást a tudat felett, nincs könyörület. Az lesz, amit az ego akar, mi pedig behódolunk neki, mint az oroszlán a csípős botot lóbáló, ijesztő hapsinak.
De megtanulhatjuk, hogy ne így legyen. Maradhatunk kíváncsiak, lehetünk elégedetlenek, viszont a saját feltételeink szerint. Hiszen nem mehetünk végig úgy az életen, hogy más mondja meg nekünk folyamatosan, hogy mit akarunk! Tudod, mint a férj, aki mindig azt csinál, amit ő akar. Veri a mellét, hogy én akkor megyek a kocsmába inni, amikor én akarok. Csak előbb megkérdem az asszonyt, hogy van-e kedvem hozzá…
Vegyük észre, hogy az ego szükségletei kielégíthetetlenek, egész egyszerűen soha, semmi nem lesz elég neki! De ha megfigyeljük, hogy mire is van szükségünk, megláthatjuk, hogy valójában már elég az, amivel rendelkezünk. Csak meg kell tanulnunk értékelni azt, amink van, meg kell tanulnunk hálásnak lenni és meg kell tanulnunk a jelenben élni.
Sikert és boldogságot: