Ma reggel fura dolog történt. A páromtól épp elbúcsúztam, aztán eszembe jutott, hogy mondani akartam neki valamit. Előkaptam a telefont és gyorsan leírtam neki üzenetben. Alighogy elküldtem, rájöttem, hogy hiba volt. Vissza akartam vonni, de már késő volt, látta az üzenetet. Hoppá…
Magyarázkodtam, viccelődtem és reménykedtem, hogy nem sértődik meg. Az történt ugyanis, hogy az üzenetben tanácsot adtam neki. Méghozzá jó tanácsot. Szerintem. Csakhogy a legjobb tanács egyben a legrosszabb tanács is lehet – ha nem kérik. És ő nem kérte…
Túl későn döbbentem rá, hogy a kéretlenül küldött tanáccsal még rosszabbat teszek, mintha semmit sem mondtam volna. Sokszor megesik, hogy valakinek a panaszára, problémájára van egy igazán nagyszerű tanácsunk. De mindaddig, amíg az illető nem mondja azt, hogy Szerinted mit kellene tennem?, nem helyénvaló a tanácsunk. Ha nagyon éget belül a vágy, hogy elmondjuk, kérjünk rá engedélyt, hogy elmondhassuk neki a véleményünket, az ötletünket, a javaslatunkat. De ne zúdítsuk rá kéretlenül.
Gondoljunk csak arra, milyen érzés, amikor kéretlenül kapunk tanácsot. Amikor anyu azt mondja, hogy én csak a javadat akarom, csináld ezt és ezt. Nem kellemes érzés. S még ha a lehető legjobb tanácsot is kapjuk, az ellentétét akarjuk tenni, hogy még azért se az legyen, amit te mondasz! Az a tanács, amit nem kértünk, a világ legrosszabb tanácsa számunkra.
Nekem szerencsém volt, mert a párom megértő volt velem. ❤️ Ettől függetlenül én megfogadtam, hogy ezentúl nem osztok tanácsot kéretlenül.
Sikert és boldogságot: