Megálltam az átjárónál és átengedtem a gyalogosokat. Megérkezett mögém egy másik autó és rám dudált. A tükörből láttam, hogy integet, „menj már, mit ácsorogsz itt?!”. A vérnyomásom rögtön 200 lett! Ekkora idiótát! Hát nem látja, hogy gyalogosok vannak az átjárón?! Továbbindultam, padlógázzal.
Hallgasd meg (1:18 perc) ⇩
Olvasd el (1 perc) ⇩
Az idióta emberek az idiótaságaikkal nagyon gyorsan kihozzák belőlem is az idiótát. A tükröt kémleltem és azt mondogattam magamban: Na, most hol vagy? Bezzeg az előbb nagyon sürgős volt, most meg sehol sem vagy. Idióta!
Hosszú percekig duzzogtam még magamban. A kezem is remegett. Arra készültem, hogy ha megérkezik az idióta és megelőz, akkor majd jól megmerkelem, és még talán be is intek neki valamit.
De nem jött. Teltek a percek és én lassan megnyugodtam. És akkor eszembe jutott egy kis történet, amit olvastam valahol:
Egyszer megkérdeztek egy szerzetest, hogy mi a harag. Azt válaszolta: büntetés, amit magunknak adunk, más hibájáért.
Sikert és boldogságot: