Életrajz

Életrajz 2018-03-28T09:31:39+00:00

LLázár Csaba 1980. szeptember 8-án született Csíkszeredában. Első hat évét egy környékbeli faluban töltötte, majd, amikor az első osztályt kezdte, családjával beköltözött Csíkszeredába.

Édesapja, István agrármérnök, édesanyja, Hilda pedig könyvelő, most mindketten nyugdíjas éveiket töltik.

Csaba korán megszerette a betűket, kisgyermekként rongyosra olvasta a mesekönyveket. Aztán az iskola valahogy eltaszította ettől a hobbijától, ugyanis ő lázongó típus, amit kényszerrel kell véghezvinni, attól fejvesztve menekül. Ugyanígy történt később a művészetekkel. Már az elemi iskolában felfedezte a rajzolás és festészet iránti tehetségét, amit édesapjától örökölt (apja remek alkotásai megmaradtak szűk családi körben, lévén, hogy csak hobbiból festett), ezért ötödik osztálytól a “művészetibe” iratkozott. Sajnos az iskola előírásai szigorúan megkövetelték a rendszeres alkotást – ami Csabának cseppet sem volt ínyére (akkor és arról szeret alkotni, amikor neki van kedve hozzá) – így a nyolcadik osztály után az idegen nyelvek irányába fordult.

Intenzív angol és német szakon tanult, és itt is hasonló volt a tapasztalata. Igaz, hogy a tizenkettedik osztályra már megérett annyira, hogy még tanulni is volt kedve, remek eredményei ellenére azonban egyetemi felvételije nem sikerült. Utólag bevallja a hozzá közel állóknak, hogy szándékosan “szúrta el”, nem akart az egyetemen nyelveket továbbtanulni. Ekkor már három nyelven beszél anyanyelvi szinten (magyarul, angolul és németül).

A líceumi évei alatt kerül kapcsolatba a számítógépek fantasztikus világával, amitől mai napig nem tud szabadulni (nem is akar) és később ennek nagy hasznát veszi.

Ha már nem jutott be az egyetemre, úgy dönt, hogy bár egy évre munkahelyet keres, azzal az elképzeléssel, hogy később visszatér tanulmányaihoz. Mivel korán, épp csak 6 évesen kezdte az első osztályt, úgy gondolja, hogy ez az egy év kihagyás belefér. Maga sem tudja hogyan, ám a helyi rádióállomásnál köt ki, ahová műsorvezetőt keresnek. Az állásinterjú nagyon jól sikerül, egy hónapos próbaidőre veszik fel őt és még két másik fiatalt. A próbaidő letelte után fizetett állást kap, így a következő hat évig a Rádió 21 (akkoriban Rádió XXI) műsorvezetőjeként dolgozik.

Egyenesen imádja a munkahelyét és szokása szerint, amit szeret abba mindent belead. A hat év alatt több egyéni műsort szerkeszt, néhány évig – azóta is egyedinek számító – kétnyelvű (román-magyar) reggeli műsort vezet Gina Stefan kolléganőjével, valamint a reklámgyártást is ő vállalja be. Itt végképp kiélheti a számítógépek iránti lelkesedését. A sok itt szerzett tapasztalat mellett arra a legbüszkébb, hogy a munkatársakkal való mindennapos kommunikáció során kiválóan megtanulja a negyedik nyelvet, a románt. Mivel rádiós műsorvezetői iskola nincs, egy látogatás nélküli újságírói kollégiumot választ és lediplomázik, mint újságíró.

Öt-hat év után sajnos egyre gyakrabban érzi azt, hogy ő többre képes, ezen a munkahelyén már nincs több kihívás számára. Ekkor dönt úgy, hogy egyéni vállalkozásba kezd, megalapítja a www.hirek.ro weboldalt, Erdély hírportálját. A hivatalos hátteret édesapja lefagyasztott cége – a Hilcon KFT – biztosítja, ezt éleszti fel és veszi át, így 2003-ban cégvezető lesz. A céget édesapja keresztelte el, felesége Hilda és a Contabil (könyvelő) szavakból, a vállalkozás azóta is ezen a néven működik.

A hírportál jól működik, de ő többet szeretne, így minden kaput nyitva hagyva, lépten-menten becsöppennek a jobbnál-jobb lehetőségek. Az évek során a céget a hírportálból reklámügynökséggé fejleszti, majd teljesen megváltoztatja a tevékenységét: rááll a kereskedelemre, pontosabban étrend-kiegészítők és orvosi eszközök nagykereskedelmére. Később ezt átadja újonnan létrehozott cégének – a MaxMednek -, a Hilcont pedig saját ingatlanok hosszútávú bérbeadására profilálja át.

A vállalkozói pályafutása során Csaba több startup-ba is belekezd, azonban ezekből menet közben kiszáll vagy bezárja őket, ezért csak pár szóban említjük: használtruha kereskedés, Global sofőriskola, MultiMed magánklinika (mai napig is működik), Paris Bistro étterem, NYPD pizza, Fun PC számítástechnikai üzlet. A rádiózás annyira a szíve csücske, hogy 2011-ben visszatér a korábban általa elkeresztelt Fun FM rádióhoz és egy évig felkarolja a menedzselését.

A jótékonykodás mindig is fontos szerepet játszott életében és mert szeretne még többet segíteni a rászorulókon, 2011-ben létrehozza a Juventutti Alapítványt (akkor még Juventus Alapítvány néven). Az Alapítvány, mottójához hűen – Egészséges jövőt minden gyermeknek –, nap mint nap sikeresen dolgozik e cél elérésén.

Csaba időközben megnősül és el is válik. A házasságából három fantasztikus lánya születik 2006 és 2010 között. Elsőszülött lánya “tiszta apja”, tehetségesen rajzol és imád olvasni. Ő ihleti meg Csaba – C.S. Lazzar – első könyvét, igaz, anélkül, hogy tudna róla. Harry Potter összes kötetét már nagyjából ötször olvasta ki, amikor Csaba megkérdezi tőle, hogy nincs más könyv, amit olvasson? A válasza – “Nincs…” – készteti arra, hogy megírja a Z: Az utolsó őrző című ifjúsági kalandregényt.

Nem ez az első könyv, aminek írásába belekezdett, de úgy dönt, ezt fogja elsőként befejezni. A teljes történet elolvasható itt.

A könyv elkészül, a borítóterv szerkesztése közben Csaba úgy dönt, hogy írói álnevet – C.S. Lazzar – fog használni. Elsősorban azért, mert lányainak meglepetésként szánja a könyvet és így nem fogják tudni, hogy ő írta (azt tervezi, hogy csak azután árulja el nekik, miután kiolvasták).

C.S. Lazzar feltett szándéka, hogy 2018-ban még legalább egy könyvet kiadjon a Z: Az utolsó őrzőn kívül és ezt nyilvánosan is vállalja. Ebben (is) elsőszámú morális támogatója élete párja, Hasenec Tímea.