Motiváció

Néhány évtizeddel ezelőtt volt egy pillanat, amikor sok milliárdból te voltál a legjobb, a leggyorsabb és a legtörekvőbb. Te lettél az első és az egyetlen. Több száz millió társadat megelőzted, és te voltál az, aki megfogant. 

Ha követed a blogomat, talán emlékszel, hogy 2019. december 31-én volt egy írásom, amiben boldog új életet kívántam minden olvasómnak. 3 év távlatából szemlélve újraolvastam a bejegyzésemet. Elemeztem, hogy mi változott meg bennem és a nagyvilágban röpke három év alatt. Röpke. S annyira mégsem.

Megszületünk, álmodozunk hat-hét évet, aztán hirtelen felriadunk a rideg valóságban. Aztán megtanuljuk, hogy az álmok csak a kiváltságosoknak válnak valóra. A vágyaink egyre kisebbek lesznek, a nagy álmoktól félünk, azokra már gondolni sem merünk. És aztán – elég hamar – mindennek vége lesz.

Mélyponton vagy? Le vagy égve? Szenvedsz? Depressziós vagy? Épp elhagytak? Teljesen mindegy, hogy mi okoz neked épp problémát az életedben, van megoldás, csak egyetlen döntést kell meghoznod. Tudod, mi az a döntés? 

Valahányszor kiírok a közösségi oldalamra egy tanácsot, ötletet vagy egy motiváló üzenetet, ami arra biztatja az embereket, hogy cselekedjenek, több olyan hozzászólás is érkezik, ami tele van kifogásokkal. Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy az emberek telis-tele vannak kifogásokkal. Akarnak változtatni, szeretnének másképp élni, vannak álmaik és vágyaik, mégis homokba dugják a fejüket és semmit sem tesznek. 

Mi a különbség az az ember között, aki egész nap bújja a könyveket, oktató videókat néz, kurzusokra és szemináriumokra jár, mesterizik és doktori diplomát szerez, de ezen kívül semmit sem tesz, és aközött, aki egész nap otthon ül a tévé előtt, sört iszogat és focimeccset néz?

Szeretni és szeretve lenni. Mosollyal az arcunkon menni munkába. Dolgok helyett élményeket és emlékeket gyűjteni. Élvezni azt, hogy élünk minden nap, minden percben. Létezik ilyen?

Nem érzem magam jobban attól, hogy valaki másnak rosszabb a sorsa, mint az enyém – ezt a mondatot pillantottam meg nemrég a lányom egyik könyvében. S való igaz: ha esik az eső, nem vigasztal minket a tény, hogy a felhők felett süt a nap, sőt, az sem, hogy tudjuk, hogy előbb-utóbb el fog múlni az eső is, a tél is, a kánikula is. Nem az időjárásról akarok írni, térjünk a lényegre.