Nem bírod ki, hogy ne nassolj esténként? Nem tudsz kitartani az edzésprogramod mellett? Azt gondolod, hogy nem elég erős az akaraterőd? Az igazság az, hogy az akaraterő nem egy állandó dolog. Inkább hasonlít egy izomra – használható és erősíthető ugyan, de túlzott igénybevétel hatására elfárad és elgyengül. A nap végére, számos döntés után, akaraterőnk jó része felőrlődik. Szóval mit tehetünk?
Motiváció
-
-
Sikeresnek tartod magad? Nem? Az lehetsz! Csupán három lépés szükséges hozzá, és ha hiszed, ha nem, mindhárom lépést meg tudod tenni. Vágjunk bele!
-
Érdekes üzenetet kaptam az egyik követőmtől: S.P. elmesélte, hogy régóta dédelgetett álma volt elindítani egy saját vállalkozást. Amikor megosztotta ezt a tervét az egyik közeli barátjával, az azonnal megpróbálta lebeszélni erről az ötletről. És sikerrel járt. S.P. nem vágott bele a vállalkozásba. Legalábbis akkor nem, csak évekkel később. És láss csodát: sikeres lett, a vállalkozása azóta is virágzik.
-
A magunknak feltett kérdések nagyban meghatározzák, milyen válaszokat kapunk. Például ha azt kérdezzük: „Miért nem vagyok sikeres?”, olyan válaszokat kapunk, amik lehúznak minket. De ha ehelyett azt kérdezzük „Hogyan érhetnék el sikert ebben a helyzetben?”, olyan válaszok érkeznek, amik előrébb visznek. Nagyon fontos, hogy tudatosan válasszuk meg a kérdéseinket.
-
Néha az az érzésem, hogy egy helyben toporgok és semmit sem haladok a céljaim felé. Jártál már így? Elhatározod, hogy hétfőtől formába lendülsz, de kedden már nyoma sincs a lendületnek. Vagy nekiállsz egy könyvnek, aztán félbehagyod. Mi lehet az oka? És mit lehet tenni, hogy kitartsunk a céljaink mellett?
-
Álmodozol arról, hogy megváltoztatod az életed? Lefogysz! Megírod az első könyvedet! Felmondasz! Bármi is az, amit régóta halogatsz, ebben a cikkben kapsz egy ötletet, hogyan is válthatod valóra az álmaidat.
-
MotivációÖnbizalomSiker
Amikor úgy érzed, minden összeomlik: Hogyan találhatod meg az erőt a nehézségekben?
Képzeld el, hogy az életed egy történet, ahol te vagy a hős, aki épp a legnagyobb kihívásokkal szembesül. Néha nehéz, néha elveszítesz dolgokat, amikhez már hozzászoktál, de tudod, hogy a legnehezebb út a legvarázslatosabb helyekre vezet. Milyen lenne az a Hollywood-i film, amelyikben a hős félúton feladja?
-
Az élet olyan, mint egy hatalmas társasjáték, tele kihívásokkal és titkos szabályokkal. Néha kénytelenek vagyunk elfogadni néhány zavaró igazságot, amelyekkel szembenézve jobbá tehetjük a játékot. Megosztok veled hat olyan bölcsességet, amelyek talán nem lesznek a kedvenceid, de az élet szebbé tételében nélkülözhetetlenek.